Donna.hu - Kérd szépen az Álommanót!



 

Neked is mondták, és te is azt tanácsolod a gyerkőcöknek, ha rémálmok gyötrik, hogy kérjenek szebbeket az Álommanótól? Egyesek szerint ez nem is olyan csacskaság, bár nem egy apró lénytől függ, mit álmodunk, hanem saját magunktól. Ők a tudatos álmodók, akik elméjük eme éjjeli termékét sokkal többre is képesek használni annál, hogy elkerüljék az alvás közbeni horrort.

Számos kutatás igazolja, hogy a jelenség létezik, az alvás magas agyi aktivitással bíró álomszakaszában, a REM-ben figyelhető meg. Jellemzője, hogy az alvó személy tudatában van, hogy álmodik, sőt képes irányítani az álmát. Az igazán profik pedig azt is előre eldöntik, hogy miről álmodnak majd.

 



Vannak, akik számára a tudatos álmodás nagyjából olyan, mint egy fantasy játék, ahol megszabadulnak a fizikai valóság korlátaitól, erősek, ügyesek, vonzók, és igen, repülni is képesek. A különbség a játékkonzolokkal szemben, hogy át is élik az érzést, az utolsó idegszálukig. Számukra a tudatos álmodás tulajdonképpen szórakozás. A rémálmoktól szenvedőknek viszont a nyugodt éjszakák záloga lehet; már tudományosan is igazolták hatékonyságát efféle alvásproblémák esetén. A páciens ugyanis ebben az állapotban biztonságos körülmények között küzdheti le borzalmas álmai hátterében álló félelmeit.

A kisebb-nagyobb megmérettetések előtt állók számára is hasznos lehet, ha megtanulják irányítani az álmaikat, azaz álmukban látják magukat, amint képesek kihozni magukból a maximumot egy versenyen, tökéletesen teljesítenek a vizsgán, gördülékeny az előadásuk a vállalati konferencián. Ez tulajdonképpen nem más, mint vizualizálás, csak éppen alvás közben. A vizualizálásról pedig már bebizonyították, hogy ugyanazokat az agyi területeket mozgatja meg, mint maga a cselekvés. Így tulajdonképpen elmélyítjük a tudásunkat, készségeinket, anélkül, hogy fizikailag gyakorolnánk azokat. Ebből kiindulva egyesek úgy vélik, hogy a betegségekből való felépülést is támogatja a tudatos alvás. Ha álmunkban egészségesnek látjuk és érezzük magunkat, akkor ezt hamarosan a test is követni fogja, könnyebben és gyorsabban nyeri vissza az egészségét.

Végül, de nem utolsó sorban, a tudatos álmok a kreativitás növelésére, problémamegoldásra is használhatók. Ebben az állapotban ugyanis gondolkodásunk szabadon szárnyalhat, és az érzékszervek által szállított ingerek se befolyásolják. Ennek köszönhetően pedig többféle szemszögből tudjuk körüljárni a minket foglalkoztató kérdéseket. Ugye, így már nem is hangzik olyan banálisan, hogy „majd megálmodom?”

 



Bár egyesek ösztönösen jó tudatos álmodók, a többségnek gyakorlásra van szüksége – és kitartásra. Lehet azt a módszert választani, hogy elalvás előtt erősen koncentrálunk rá, hogy ha álmodunk, akkor annak ébredjünk tudatára, de ne lépjünk ki belőle. Emellett azt is megtehetjük, hogy egész nap folyamatosan azt plántáljuk tudatunkba, hogy álmodunk, például azzal, hogy folyamatosan kérdezgetjük magunkat „Most álmodom?”, majd azt válaszoljuk „Igen, álmodom.”.  Agyunk hozzászokik ehhez a hozzáálláshoz, és álmunkban valóban tudni fogjuk, hogy álmodunk. Meditációval is elérhetjük a tudatos álmodást, melynek során szinte észrevétlenül csúszunk át a valóságból az álmok birodalmába. Tehát többféle technikát is alkalmazhatunk, ha szeretnénk tudatos álmodókká válni. Külföldön már számos tudatos álmodó klub létezik, de itthon is vannak fórumai, olyannyira, hogy már tanfolyamok is indulnak.

 

Cikk hivatkozása: http://donna.hu/articles.php?act=view&id=9388