Manapság, amikor az egy napra eső szexbotrányok száma soha nem látott méreteket öltött, nehéz igazán megrázót közölni ebben a témában. Tim Gunn-nak azonban sikerült. A dolog iróniája, hogy az amerikai divattanácsadó és tévés személyiség épp azt jelentette be egy tévéshow-ban, hogy 29 éve cölibátusban él.
|
Gunn persze nem maradt adós a magyarázattal sem, hiszen könnyek között mesélte, hogy egykori partnere hagyott benne annyira mély nyomot, hogy felhagyott a szexszel. „Türelmetlen volt velem az ágyban.” – avatta be a közönséget legféltettebb titkába. Egyébiránt pedig köszöni szépen, jól van. Úgy érzi, szex nélkül is boldog és teljes életet él. „Nem hiszem, hogy ettől kevesebb vagyok.” – kommentálta sajátos életmódját. Gunn sokat beszélt és írt is a magánéletéről, ám ezt a részletet mindeddig elhallgatta. A kérdés persze az, hogy valóban lehet-e boldog és teljes egy szexmentes élet, vagy csak korunk hedonista kultúrája láttatja velünk annyira irreálisnak ezt az alternatívát.
|
A pszichológus szerint a szexualitás olyan alapvető hajtóerő, aminek a megvonása mindenképpen zavart okoz a psziché működésében, és az sem ritka, hogy a patológiás működés felé mozdul el az ilyen személy. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lehetne boldog és teljes életet élni szex nélkül. Minden azon múlik, hogy az illető miként viszonyul a saját szexualitásához és miként kezeli ezt a helyzetet. Ha ugyanis az alkotásba vagy más, számára fontos tevékenységbe konvertálja ezeket az energiákat, kialakulhat egy új egyensúly. Azt azonban kétli, hogy Gunn esetében erről lenne szó. Az ugyanis, hogy ilyen sokáig hallgatott a dologról, és közel 30 év múltán is ennyire felzaklatja az eset, inkább arra enged következtetni, hogy nem dolgozta fel a történteket, és a szexmentes élet inkább elhárító mechanizmus a részéről. Arról lehet szó, hogy nem hajlandó szembenézni azzal, hogy kifogás érte a szexuális teljesítményét, ezért inkább elutasítja a szexet.
![]() |
Szeretnél többet megtudni a párkeresésről, hálószobatitkokról, párkapcsolatról vagy épp a veszedelmes viszonyokról? Csatlakozz a Like Szex & Szerelem klubhoz, és összegyűjtjük neked a legjobb linkeket. ITT nyomhatsz egy lájkot ránk!