Elképesztő összeget ajánlott fel Simon Cowell Beyoncé-nak, hogy emelje az amerikai X-Faktor fényét és nézettségét.
|
A tehetségkutató tengerentúli változatában a zsűriből Nicole Scherzingernek és Paula Abdulnak is menni kellett, a helyükre pedig két új zsűritag fog kerülni. A Daily Mail értesülései szerint Cowell Beyoncé-t nézte ki az egyik megüresedett székbe. Az ok egyszerű: a show indulásakor a producer 20 milliós nézettséget irányzott elő, ám ennek csak a felt sikerült összeszedni, egy olyan nagyágyúval, mint az egykori Destiniy’s Child tag azonban elérhető lenne a kitűzött cél. Továbbá mellette szól az az érv is, hogy a műsor angliai változatában, 2008-ban már belekóstolt az x-faktor érzésbe, a későbbi győztessel, Alexandra Bukre-kel duettezett.
Mivel nem akárkiről, hanem a világ egyik legjobban kereső dívájáról van szó, állítólag a gázsiban is jócskán benne lenne az x-faktor. 100 millió dollár egy évadért, és Cowell öt szezonra szeretné megnyerni Beyoncé-t. Ez bizony 500 millió dollár!
Cowell sajtósai egyelőre még nem reagálták le a pletykát, minden bizonnyal majd csak akkor tudunk meg többet a következő évad bíráinak és egyben mentorainak kilétéről, mikor már biztosan megszáradt a tinta a papíron. Persze az is kérdéses, hogy Beyoncé vállalná-e a megtisztelő feladatot, hiszen az rendszeres elfoglaltságot jelente, ami jelentősen megkurtítaná az időt, melyet januárban született kislányával, Blue Ivyval tölthet.