A nagymamák állítólag a világ legjobb bébiszitterei, akikre a gyereket ha úgy adódik rá lehet bízni, aki biztos hogy szereti, óvja, vigyáz rá és akinél biztonságban tudhatod. Vannak azonban dolgok, amikről ugyan nem szólnak, de a fejükben ott motoszkál, amiktől megbántva érzik magukat. Talán a két legnagyobb problémát most megvizsgálunk pro és kontra…
Ott vannak ugyan a nagyszülők, akikre mindig számíthatunk, de még így is sokszor megesik, hogy bébiszittert hívunk a csöppség mellé. Tesszük ezt azért, mert nem akarjuk leterhelni a családtagokat, főleg ha előtte több nap egymás után is odaadtuk a gyereket kényszerűségből: mert dolgozni kell, mert nagytakarítást kell csinálni, mert nem akarunk sírós gyerekkel hivatalokba járni. A nagymamák azonban másként látják. Gyakran sértve érzik magukat, hiszen nyugdíjasok, ráérnek, ráadásul mivel minket is felneveltek, jól tudják, hogy mit kell egy gyerekkel csinálni, ha hisztis, ha éhes, ha fáj valamije. Gyakran a bébiszitter hívást bizalmatlanságnak tekintik, és bár nem dörgölik az anyukák orra alá, de igen is bántja őket.
Természetesen másik véglet is van: amikor a nagyszülők idősek, fáradtak és nincs erejük az örökmozgó unokákat terelgetni. Jól tudják mit kellene csinálniuk és minden erejükkel azon vannak, hogy meg is tegyék, így gyakran nem szólnak hogy jobb lenne ha időnként másra bíznánk a gyereket: nehogy sértődés legyen a vége.
 |
A kérdés nem igényel konkrét választ. A nagymamák korát, tapasztalatát tiszteljük és becsüljük, de mióta mi kikerültünk a szárnyaik alól nagyon sok év eltelt. Nem biztos, hogy ugyanolyan nevelési elveket vallunk, mint anno ők. A tanácsokat köszönettel vesszük és ha jónak ítéljük megfogadjuk, de a gyermekeket minden esetben a szülők dolga nevelni, megnevelni. A nagyszülők persze jót akarnak és a legjobb tudásuk szerint próbálják segíteni, egyengetni az utunkat a gyermeknevelés útvesztőjében, azonban sok függ attól is, hogy ezt milyen módon teszik és hogy elfogadják-e, ha a tanácsaik ellenére másként döntünk.
Talán mindkét témakörnél a kommunikáció, amire a szülőknek valószínűleg jobban oda kell figyelni, hiszen a nagyszülők nem mindig mondják ki mi bántja őket, többnyire attól félve, hogy többet nem maradhat náluk az unoka. Érdemes tőlük rákérdezni mikor a legalkalmasabb a gyerekeket néhány órára, esetleg egy éjszakára ott hagyni, mennyire fáradtak, van-e rá energiájuk és ha úgy érezzük a nevelési módszereinket suttba vágva döntenek a gyermek felett, akkor megbeszélni, hogy mit és hogy szeretnénk a jövőben. Ha mindkét fél elég nyitott és elfogadó, nagy valószínűséggel a problémák is megoldódnak.
