Egy csésze tea. Tíz perc szünet. Megnyugvás. Érezzük, hogy az ital szürcsölgetése testünknek és lelkünknek egyaránt jót tesz. A fizikai hatásokról jó néhány tanulmányt is írtak már, a legutóbb éppen arról, miként hat a magas vérnyomásra: csökkenti.
|
A Nyugat-Ausztráliai Egyetem és az Unilever kutatói vizsgálódásaik során arra a következtetésre jutottak, hogy napi három csésze tea segít csökkenteni a magas vérnyomást.
A kísérletben 95 ausztrál állampolgár vett részt, 35 és 75 év közöttiek. A csoport egy része valódi feketeteát kortyolgatott, a másik viszont placebót, ami színre, illatra és ízre is pontosan olyan volt, mint a valódi tea. Az alanyok a vizsgálat 6 hónapos időtartama alatt egyetlen esetben se fogyasztották a nálunk kevésbé elterjedt, de az angolszász országokban közkedvelt módon tejjel a teát. A fekete teát ivók vérnyomása átlagosan 2/3 Hgmm-rel lett alacsonyabb a vizsgálat végére. A szakemberek szerint ez az értékelmozdulás akár 10%-kal is csökkenthetné a magas vérnyomástól szenvedők és a szívbetegek számát.
„Az össznépesség nagy hányadának vannak olyan vérnyomásértékei, mint amellyel a tanulmányban résztvevő alanyok is rendelkeznek, vagyis az eredmények alkalmazhatók azokra, akiknél fokozottan fennáll a magas vérnyomás veszélye.” – írja Dr. Jonathan Hodgson a kutatás vezetőprofesszora, hozzátéve, hogy jóval több vizsgálat szükséges ahhoz, hogy megértsük, pontosan hogyan csökkenti a tea a vérnyomást, bár korábbi tanulmányok már kimutattak kapcsolatot a teafogyasztás és az egészségesebb vérerek között.
A British Heart Foundation [Brit Szív Alapítvány] részéről Tracy Parker a következőkkel egészítette ki Hodgsonék eredményeit: „Fontos megérteni, hogy néhány csésze tea elfogyasztása nem fogja helyettesíteni a megfelelő táplálkozást és nem váltja ki a helytelen életmódot. Amíg az erre irányuló kutatások részletesebb, összefüggőbb eredményeket nem szolgáltatnak, addig is fontos lejjebb adni az elfogyasztott só és alkohol mennyiségéből, több zöldséget és gyümölcsöt kell enni, valamint naponta mozogni – hiszen ezek a fentiektől függetlenül segítenek a vérnyomás csökkentésében.”
|
Néhány szó a vérnyomás méréséről:
Két számot kapunk, melyeket higanymilliméterben (Hgmm) adnak meg. Az első azt a nyomást mutatja, ami a kar fő artériájában, a szív összehúzódásakor alakul ki (ez a szisztolés vérnyomás), a második pedig a szívverések közti szünetben mérhető nyomás (ezt hívják diasztolésnek). Az optimális vérnyomás érték 120/80 Hgmm, de 120/80 Hgmm és 130/85 Hgmm között normálisnak tekinthető a vérnyomás. A 130/85 és 139/89 közötti értékek a magas normális kategóriájába sorolhatók, magas vérnyomásról pedig 140/90 Hgmm felett beszélünk, ahol súlyos stádiumnak tekintik, mikor a vérnyomás meghaladja a 180/110 Hgmm-t. |