A csontszövetek kémiai összetétel az ember egész élete folytán változik. Csecsemő- és kisgyermekkorban még a szerves elemek vannak túlsúlyban, és kevés a csontokban a kalcium só és a foszfát. Ezért olyan rugalmas a gyermekek csontozata, kevésbé sérülékeny és gyorsabban regenerálódik, viszont könnyebben keletkeznek rajta deformitások, ferdülések.

Újszülött korban a koponyacsontok egy részét még a puha kötőszövetes lemez kapcsolja össze. A kiskutacs két-három hónapos korig, a nagykutacs egy – másfél éves korig záródik össze teljesen.

A koponyavarratok végleges összecsontosodása csak három-négy éves korra fejeződik be. Kezdetben az agykoponya jóval nagyobb az arckoponyánál. Bár az arány már kisgyermek korban kezd eltolódni az arckoponya javára, a végleges arány csak kamasz korra alakul ki.

Az újszülött gerincoszlopán még nincsenek meg az embere jellemző fiziológiás görbületek, (nem láthatók még a rossz tartás jelei sem). Elsőnek az előre domborodó nyaki görbület alakul ki abban az időben, amikor a csecsemő már hasra tud fordulni, sokat játszik hason fekve és ebben a helyzetben a fejét, majd később a mellkasát felemeli.

Ezután a homorú ágyékgörbület jön létre, amikor a gyermek állni, és járni kezd. Utoljára alakul ki a hátrafelé domború háti görbület, abban az időben, amikor a gyermek már sokat játszik ülve. Mindezek a görbületek csak akkor maradnak egészséges fejlődési vonalon, ha a  baba fejlődése folyamán maga jut el a kialakulásukat elősegítő testhelyzetekhez és mozgásokhoz. Vagyis sose erőltessük, sürgessük a mozgás fejlődését.

Az újszülöttek most elterjedőben lévő hason fektetése a nyaki, a felállítás és járatás az ágyéki, a felültetés és kisgyermekkorban a tartós ülő foglalkozásra késztetés a háti görbületet kórosig fokozhatja így sok későbbi panasz forrásává, válhat. Kisgyermekkorban egyébként ezek a görbületek a gerinc rugalmassága folytán fekvő helyzetben még elsimulnak.