hirdetés
 
 
 
 
 
 
 

Betiltják az oviban a szörpöt, a fánkot

A gyerekek egészsége érdekében az országos tiszti főorvos betiltaná a túl sós, túl zsíros és a túl cukros élelmiszereket a közétkeztetésben. A jogszabály egyelőre csak tervezet, de valószínűleg még idén életbe lép. Addig –hogy gördülékenyebb legyen az átmenet- az ÁNTSZ honlapján megtekinthető a menzáknak szánt ajánlás. Egyelőre még nem kötelező a betartása.

Az új élelmiszerajánlás a változatos étkeztetést is szorgalmazza. A szakemberek reményei szerint a közétkeztetésben megjelenő új trendet a gyerekek is „hazaviszik” majd, ezért az egészséges étkezés igénye begyűrűzik a háztartásokba is.

Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta, hogy a jogszabály célja a társadalom egészségének javítása a fiatal generáción keresztül. A jobb étrend ugyanis kevesebb szív-és érrendszeri megbetegedést, daganatos megbetegedést indukál, és a mára népbetegségnek számító cukorbetegséget is megelőzi.

A helyettes országos tiszti főorvos nem jelölt meg célkeretet és forrástámogatást az interjúban, de azt elmondta, hogy jelenleg nagyon változó a norma: 100 és 770 forint között ingadozik településenként. Az országos átlag 259 forint, de ez a szakemberek szerint is kevés. Szabó Enikő hangsúlyozta, hogy nem feltétlenül a több pénzből gazdálkodó menzák szolgáltatják a jobb minőségű ételt: sok olyan intézménnyel találkoztak a felmérés alatt, amely kevesebb pénzből jobb ételt rakott a diákok asztalára, mint a drágább étkezdék. a szakember pozitív példaként a Békés megyei önkormányzatok és a Nemzeti Gasztronómiai Közösség Mintamenza Programját említette.

A közétkeztetés reformja természetesen nem kizárólag az oktatási intézményeket érinti, hanem például az egészségügyi intézményeket, szociális otthonokat is.


 

 
 
Keresés
 
hirdetés
Mondd meg!
Milyen táplálkozási formát követ Illényi Katica?
Szerintem
Válaszold meg te is a Vegasztár nyereményjáték első kérdését. A helyesen válaszolók között egy ajándékcsomag kerül kisorsolásra. A csomag tartalma: 1 db víztisztító kancsó, 1 db lebomló tányércsomag. A hat héten át tartó kérdéssorozat minden elemére helyesen válaszolók között 1 órás thai masszázs és egy csomagot sorsolunk ki a herba házba.