2007. 11. 13. este 10 óra. Eléggé magam alatt vagyok ahhoz, hogy ezt elkezdjek írni. Az egész valami rémálom! Azt hittem elég erős vagyok, de most úgy érzem, hogy nem. Lehet, hogy holnap már másként látom az egészet, de most egy lyukas garast sem adnék az életemért. Sajnálom, hogy így történt. Nem akarom feladni, és nem is fogom, de muszáj megszabadulnom ezektől az érzésektől! Most szédülök, ha megmozdítom a fejem. Talán keveset ittam ma? Lenyomok egy nagy pohár ásványvizet. Aztán majd egész éjjel pisilni járok. Lehet, hogy csak fáradt és álmos vagyok, mert aludni mostanában csak hajnali 2-3 körül sikerül, 7-8 körül pedig már ébren vagyok.

Nem irigylem a párom! Nem hiszem, hogy én ilyen erős lennék, ha ez fordítva lenne. Ő nagyon erős, vagy nem fogja fel, hogy mi történt. Lehet, hogy így védekezik, de ez előbb-utóbb akkor is felszínre tör.

Olyan sok mindent szeretnék még megtenni az életben, és gondolnom kell másokra is. Most nem adhatom fel! Egy kicsit jobban vagyok, talán víztől, de az lehet, hogy az írástól. Nem tudom. Nagyon sok minden van, amit szeretnék elmondani, de nincs kinek. Nem azért, mert senkit sem érdekel vagy, mert nem törődnek velem, hanem mert nehezen bírom az emberek reakcióit. Mind ugyanazt mondja, csak a sablon szöveget és én ettől pocsékul érzem magam, mert hiába tudom, hogy biztatni próbálnak, jobb lenne, ha inkább befognák a szájukat. Azt akarják hallani, hogy jól vagyok, mert mással nem tudnak mit kezdeni, és ez nekem kínos. Persze vannak kivételek, de őket meg annyira szeretem, hogy nem szívesen mondom el, hogy mit érzek valójában. A füzetlap nem próbálja megmagyarázni nekem, hogy majd jobb lesz, csak legyek erős és ne lássam olyan sötétnek a jövőt!

Olyannak látom, amilyennek akarom, a többiekkel meg elhitetem, hogy olyannak látom amilyennek ők akarják. Úgyis csak egy ember tudja, hogy mi lesz a vége, és én hiszem, hogy mindig mindennek oka és célja van. Még anyu halálának is. Lehet, hogy az figyelmeztetés volt és én ezért találtam meg én is azt a csomót. De gyenge vagyok és sok mindent nem tudok megtenni amit kellene. Imádkozom és remélem, hogy Isten erőt ad, hogy véghez tudjam vinni ezeket a dolgokat.

2007. 12. 04. Tényleg én vagyok a hülye! Azt hittem minden mehet a maga útján tovább, ahogy eddig is. DE NEM!! Miért is gondoltam, hogy vonzó és kívánatos lehetek a számára? Kopasz, túlsúlyos és löttyedt vagyok. Nem vészesen, de éppen eléggé ahhoz, hogy ne érezzem tényleg ezzel a nővel klassz Neki a szex! És közben azok az apró ziccerek!! Neki lehet, hogy fel sem tűnik, de én érzem! Én érzem, amit még Ő sem! Ez még csak a kezdet. Még nem meri bevallani magának sem!

Külön alszunk, tévézünk, ritkán eszünk együtt. Amit együtt csinálunk az a szex, de úgy érzem, hogy már ez sem az igazi. Mintha csak miattam csinálná. Nincs már benne az a tűz! Vagy csak én nem érzem? Szerintem belőle hiányzik. Mióta együtt vagyunk, hogy örül nekem és élvezi, hogy vagyok. Ezt néhány hete nem érzem, ha érezném, nem tudtam volna két napig a nappaliban aludni.

Lehet, hogy rákos vagyok, lehet, hogy kopasz vagyok és hisztis és kiszámíthatatlan, de azért még mindig nő vagyok, akinek szüksége van a szeretetre és babusgatásra! Szeret a maga módján, csak azt hiszi, hogy ez abból áll, hogy becsülettel eljár dolgozni és naponta szexelünk. De ez is megváltozott. Soha nem hittem volna, hogy nekem hiányozni fog a szex. Amikor elváltam azt hittem, hogy soha senki nem fog még egyszer olyan közel kerülni hozzám, hogy fájdalmat okozhasson. Alig fél év múlva jött Ő! Elvarázsolt, magával sodort és azt hittem, hogy majd örökké tart. Ha valamit csinálok, vagy szívvel-lélekkel csinálom, vagy sehogy. Ezt teljes bedobással csináltam, és most úgy érzem, hogy csak addig tartott, amíg én mindent tudtam adni. Most, hogy már nem tudok mindent, sőt nekem lenne szükségem arra, hogy támasz találjak, kicsit megroggyant a kapcsolat. Tényleg azt hittem, hogy jóban-rosszban, egészségben-betegségben, stb.. De ez csak az én naiv fejemben létezik. A kedvesem pedig teljesen közönyösnek tűnik. Piszkosul fáj! Soha nem hittem volna, hogy képesek leszünk három napot eltölteni mindenféle érdemi kommunikáció nélkül. Most úgy tűnik, hogy ez 1-2 hónap alatt többször is meg fog történni.

Olyan nehéz ezt elmagyarázni! Eddig, ha nézeteltérés volt közöttünk, mindig felvállaltam a bűnös szerepét, vagy elfogadtam a titkos bocsánatkérést. De most nem elégszem meg ennyivel. Tudom, hogy nem én vagyok a hunyó! Szeretnék egyenrangú lenni! Úgy érzem, hogy ebbe a kapcsolatba én többet adok, mint amennyit kapok. Lehet, hogy Ő is így érzi és elmegyünk egymás mellett. Nekem akkor is szükségem van arra, hogy nőként nézzen rám és éreztesse velem, hogy szüksége van rám! Csak azt érzem, hogy mosó, főző és takarítónő vagyok, és ha ezek közül bármelyik elmarad, akkor finoman számon vagyok kérve. A szex, ami eddig kulcs szerepet játszott a kapcsolatunkban, most a háttérbe szorult. Pocsékul érzem magam a bőrömben, és tényleg szükségem lenne rá, hogy valaki VELEM foglalkozzon. Ne sajnálgasson és szánakozzon, hanem rám figyeljen és segítsen!

Nem tudom leírni az érzéseimet. Folyton olyan érzésem van, hogy most ezerrel rá kell hajtanom, mert rövid az idő! Tudom, hogy van, aki ezt 10-20 évvel is túlélte, de így 40 évesen az 10-20 év nagyon kevésnek tűnik. Borzasztó, hogy senkivel sem beszélhetem meg, mert mindenki hárít és példálózik, hogy XY is már mióta és már hány éve műtötték, most meg már dolgozik újra.

Azt hiszem megint padlón vagyok, különben nem is írtam volna, mert az elmúlt 3 hétben sem írtam, mert nem éreztem magam ennyire egyedül. Egy kicsit hűtlen is vagyok, mert amikor jó dolgok történnek, nem írok, csak amikor mélységes és elviselhetetlennek tűnő fájdalmat érzek. Csak az érdekel, hogy ezért a pasiért, én még ezt is elviselem, és azt szeretném, hogy neki jó legyen! Ezért sok mindenre képes vagyok, csak olyan jó lenne, ha ez néha értékelné is, és nem természetesként fogadná. Pedig Ő igazán tudhatná, hogy mi az, ami természetes és mi nem az!

2008. 03. 12. Végre, elmúlt a depresszió, itt a tavasz! Neki álltam egy általános lomtalanításnak. Az összes szemetet ki akarom takarítani a lakásból és az életemből is. Imádok élni, szeretem a párom és mindent, ami körül vesz! Kész a lakás, igaz csak belül, de nagyon jó belépni. Minden gyönyörű! El sem hiszem, hogy néhány hete még azon keseregtem, hogy mi lesz velem. Tudom, hogy meggyógyulok, és boldogan tervezgetem a jövőt. Nagyszerű érzés!

Ezután nem csak akkor írok, ha pocsékul érzem magam, mert a jó dolgokat is le tudom írni. De a jó dolgok olyan természetesek, hogy néha észre sem vesszük, pedig oda kell figyelni, és már kész is egy jó nap. A többivel ugyanígy kell tenni, és kész egy jó hét, azután így tovább!!

Dorka