hirdetés
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Deppnek 100 millióba kerül a szakítás

Azt nem tudni, hogy érzelmileg hogy viseli a szakítást Johnny Deppel Vanessa Paradis, azonban az biztos, hogy élete hátralevő részében nem lesznek anyagi gondjai.

Már hivatalosan is megerősítették, hogy véget ért a kapcsolatuk

 

 

A francia színész-énekesnő ugyanis nem kevesebb, mint 100 millió font „fájdalomdíjat” kap exétől, akivel 14 évig volt együtt, és akivel két közös gyermekük született, Lily-Rose és Jack.

A feltételezések szerint Depp egy összegben fogja volt élettársát kártalanítani, mintegy így biztosítva, hogy barátságos maradjon a viszonyuk. A Sunnak nyilatkozó szakértő elmondta, hogy ha a pár meg lett volna házasodva, akkor a színész vagyonának a fele illetné Vanessát, így azonban jobban jár, ha megelégszik ennyivel. Pereskedni ugyan pereskedhetne, de az évekig is elhúzódhatna, és a költségek csillagászati összegre rúghatnának a végén.

 


Az új barátnő?

 

 

Mindeközben úgy fest, hogy Depp távolról se búslakodik kapcsolata zátonyra futása felett, máris új barátnője van Amber Heard személyében, aki a Rum naplókban volt a partnere. A hírt egyelőre még egyik fél se erősítette meg, és azt sem tudni, hogy ha valóban igaz, akkor a pár összemelegedése vetett-e véget Depp és volt kedvese románcának, vagy ha még nem is hivatalosan, de annak már régen vége volt, mikor az új szerelem elkezdődött.

 

 
 
Keresés
 
hirdetés
Ajánlott oldalak