hirdetés
 
 
 
 
 
 
 
 
 

LL Juniort VV Anikó miatt hagyta el barátnője

Újabb kapcsolatot tett tönkre Anikó – írja a Blikk. A lap értesülései szerint miután LL Junior kijött a villából, barátnője szakított vele.

 

Múlt héten a lakók vendégeket kaptak Kasza Tibor és LL Junior személyében, akik azonnal be is költöztek a villába. Akik pedig ismerik Anikó érzelmi viharait és állandó tűzben égő szívét, már dörzsölték is a kezüket: mi lesz ebből, vajon most kibe szeret bele a Fekete Démon.

 

Vegyük sorra, hogyan alakult eddig Anikó szerelmi élete a villában:

 


 

A lány legelőször Bécibe szerelmesedett bele halálosan, akiről állította, ha nem lenne barátnője, azonnal ráhajtana, mivel eddigi beszélgetéseikből kiindulva isten tudja, mi okból, de úgy gondolta, maga a Nagy Ő áll előtte teljes valójában. Béci azonban megálljt parancsolt a pár pillanat alatt túlburjánzott érzelmeknek, az első szerelem tehát kosárral végződött.

 


 

Nem sokkal később kintről jött a villámcsapás: két X-Faktoros, Vastagh Tomi és Király L. Norbi látogatta meg a lakókat egy kis karaoke céljából. Anikó menten elalélt Norbitól, aminek köszönhetően egy rekordsebességű románcnak lehettünk ismét szemtanúi. Norbinak igazi nőcsábász módjára csillant fel a szeme a ténytől, hogy a Rosszkislány így odavan érte, Anikónak egy szenvedélyes, ám csalfa csók lett a jutalma. A fiúk elhagyták a terepet, Anikó pedig rózsaszín álmokba merülve színes-illatos töltőtollal írta meg az újabb Nagy Ő-nek, mennyire odavan érte. A válasz sajnos semmi jóval nem kecsegtetett, újabb kosár lett a tiszavirág-életű románc vége.

 

 

 

Ezután Anikó – okosan – úgy döntött, kicsit pihenőpályára áll. Legalább 2-3 hétig bírta is, hogy ne essen újra szerelembe. A sors azonban úgy hozta, hogy Olivér a nagy öleléshiányban a kelleténél egy fokkal kedvesebb volt a lányhoz, akinek ennyi elég is volt: az olimpiai lánghoz hasonlatosan állandó tűzben égő szíve új erőre kapott. Csakhogy Olivért kint várta valaki, így a lány szerelme ismét egyoldalúnak bizonyult, rövid ideig tartó üzekedésnél többre ebből sem futotta. (További részletek itt!)

Olivér elhagyta a villát, mi pedig reménykedtünk, hogy a Szerelmes Ámokfutó több prédát a saját érdekében nem ejt, de tévednünk kellett. A jelenlegi férfifelhozatal – valljuk meg – problémás, Bécin már túl van, Jerzy foglalt, Laci idős, Alekosz pedig… nos, ő Alekosz. Nem csoda, hogy a Rosszkislány a nők felé fordult. Ám a szerkesztők ezt a problémát is megoldották, kintről küldték be az áldozatot a Fekete Özvegynek. LL Junior ment, látott, győzött.

 


 

Bár elmondása szerint nagyon attraktívnak tartja a lányt, semmi nem volt köztük egy kis ártatlan flörtön kívül, az énekes barátnőjének azonban ez is épp elég volt, hogy szakítás legyen a vége. Junior a Blikknek azt nyilatkozta, már régóta halódott a kapcsolatuk, egyszer már szakítottak is, majd megpróbálták még egyszer, úgy tűnik, nem jött össze.

Anikó a kint történtekről persze mit sem sejt, nem tudja, hogy végérvényesen ez lett ismertetőjegye. Mi viszont nagyon várjuk már, legközelebb kivel esik szerelembe. Tippek?

 
 
Keresés
 
hirdetés
Az enyém!!!! 
Amikor se dio se mäk nincs benne....
 
Ajánlott oldalak