hirdetés
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Nyilvánosságra kerültek Bálint Antónia privát szexképei!

Egy pletykalapnál kötöttek ki Bálint Toncsi aktfotói! Úgy tűnik, a botránykönyv kiadásánál nem áll meg az ex szépségkirálynő körüli bulvárháború. Valaki ugyanis ellopta Toncsi telefonját és feltörte e-mail fiókját, ahonnan meztelen fotókat varázsolt elő. A fotók azóta már a Blikkhez kerültek.

 

 

 

A volt műsorvezető és playboy-modell még októberben tett feljelentést a rendőrségen emiatt. "A levelek tartalma nem fenyegetőző, viszont rettentően bosszantó, hogy az írója világosan közli velem: belelát a telefonomba" - idézte a lap a 44 éves Bálint Antóniát. "Erre akkor jöttem rá, amikor szó szerint idézett egy-egy üzenetemből". A feljelentés óta érdemi előrelépés úgy tűnik, nem történt a nyomozásban annak ellenére, hogy Toncsi elvileg tudja, ki lehetett a tettes. "Ez már maga a téboly, és természetesen van sejtésem, hogy ki az, aki szeretné megkeseríteni az életemet, hiszen már nem ez az első húzása" – nyilatkozta Antónia

A Blikk szerkesztőségébe ismeretlen személy kinyomtatva küldött el rengeteg bizalmas információt, például egy egészen hosszú facebook-levelezést, amit Toncsi (akkori) párjával, Tereh Istvánnal folytatott. A levélben több meztelen kép is volt Antóniáról. „Nem titok, hogy volt egy időszak, amikor Öcsivel hullámvölgyben volt a kapcsolatunk, de az ezzel kapcsolatos üzenetek kizárólag rá és rám tartoznak. Senki nem láthatta őket, legalábbis én ezt hittem, de most nagyon úgy tűnik, hogy valakinek belátása van a privát dolgaimba.” Panaszkodott a sajtónak Bálint Antónia, aki nemrég megjelent botránykönyvében hasonlóan bizalmas információkat fedett fel néhány volt partneréről, akik mind közszereplők. (Bár meztelen képek nincsenek a könyvben Hajdú Péterről vagy Delhusa Gjonról.)

A pletykalap megkérdezett egy ügyvédet is a telefon és az e-mail fiók feltörésének jogi következményeiről. Dr. Kamarás Péter ügyvéd elmondta, hogy akár több évnyi szabadságvesztésre is számíthat az, akiről kiderül, hogy visszaélt egy közszereplő magánokirataival. „Ezek a bizonyítékok elősegíthetik a nyomozásban a rendőrség munkáját, hiszen ez már kimeríti a személyes adatokkal való visszaélést, és többszöri bűncselekmény megalapozott gyanúját igazolják.”

 

 
 
Keresés
 
hirdetés
Ajánlott oldalak