A színész életében is elérkezett az a mérföldkő, amiről 18 évesen az ember még úgy gondolja, hogy valahol egy messzi-messzi galaxisban létezik csak: 50 éves lett. Igaz, a jeles évfordulót némiképp beárnyékolja, hogy nemrég jelentették be feleségével, Katie Holmesszal, hogy házasságuk végképp zátonyra futott, és elválnak, de mi inkább a pozitívumokra koncentrálunk: a fél évszázados évforduló alkalmából összegyűjtöttük a Hollywood legbefolyásosabb embere címet rendszeresen besöprő színész életének egy-két részletét.
|
Tom Cruise 1962. július 3-án látta meg a napvilágot, Syracuse-ban (New York állam), távolról se aranykanállal a szájában. Az hivatalosan Thomas Cruise Mapother IV névre keresztelt fiúcska családját nem vetette fel a pénz, rengeteget költöztek, annyit, hogy 12 év alatt 15 iskolába járt. Édesapja labilis jellem volt, az egyik percben kedves, a másikban vadállat. Édesanyja végül úgy döntött, hogy elhagyja, és gyermekeit, Tomot és testvérérét, Lee Anne-t is magával viszi.
Tom az iskolában kóstolt bele először a színjátszásba, amiben annak ellenére sikeres volt, hogy diszlexiával küzdött, azaz nem lehetett egyszerű számára megtanulni a szöveget. Emellett sportolt is, és egy időben úgy festett, hogy a színészkedés csupán hobbi a számára, ugyanis lelkésznek készült, de egy év elvégzése után megváltoztatta terveit.
Cruise felnőtt színészi karrierje 1981-ben kezdődött, a Takarodó és Végtelen szerelem című alkotásokkal, melyekben még mellékszereplőként láthatjuk. Első főszerepét ’83-ban kapta a Szerelemben vesztes című alkotásban. Ebben az évben jegyezte a Kockázatos üzletet is, melyet gyakran emlegetnek karrierje megalapozó alkotásaként. Azóta impozáns sikerfilm listával gazdagodott az önéletrajza: Top Gun, Született július 4-én, Az utolsó szamuráj, Mission Impossible-széria, és még folytathatnánk.
Az 1996 óta saját produkciós irodával is rendelkező sztár filmjei eddig 6,5 milliárd dollár bevételt könyvelhetnek el, ami minden bizonnyal növekedni fog, hiszen Tom Cruise nem fontolgatja a visszavonulást, legújabb produkciója, a minden idők legnagyobb rock slágereit elegyítő Mindörökké rock nemrég került a mozikba, és igencsak jó értékeléssel büszkélkedhet.
|
A munka mellett Cruise-nak a magánéletre is jutott energiája. Eddig háromszor nősült, és a jelek szerint kifejezetten a színésznőkre bukik, hiszen exei, Mimi Rogers és Nicole Kidman, valamint jelenlegi oldalbordája, Katie Holmes is eme pályán tevékenykednek/tevékenykedtek. Sőt, negyedik volt párja, akivel csupán az élettársi viszonyig fejlődött a kapcsolatuk, Penélope Cruz is illik a sorba. Egyes források szerint jelenleg egy fiatal színésznővel, Olga Kurylenkóval van viszonya, így úgy tűnik, folytatódik a színésznő-széria.
A tartós kapcsolatok ellenére Cruise-nak csupán egy saját gyermeke van, Suri, akinek jelenlegi felesége az édesanyja. A hatéves kislány gyönyörű, de a pletykák szerint nagyon el van kényeztetve, szülei úgy ugrálnak, ahogy ő fütyül. Surin kívül két másik gyermekről gondoskodik még a színész, Isabelle-ről és Connorról, akiket Nicole Kidmannel fogadtak örökbe.
Bár sok sztárral ellentétben Cruise-ról nem lehet olyasmit hallani, hogy felöntött a garatra, droggal stimulálta magát, azért a botrányokból neki is kijutott. Például pereskedett, amiért megkérdőjelezték a heteroszexualitását, beszólt Brooke Shiledsnek, amiért a színésznő antidepresszánsokhoz folyamodott, hogy túllépjen szülés utáni depresszióján. A legtöbbeknél azonban azzal vágta ki a biztosítékot, mikor 2005-ben Oprah Winfrey talk show-jában a kanapén ugrálva jelentette be, hogy eljegyezte Katie Holmest. Az év legnézettebb felvétele lett, és az angol szlengben abban az évben az „ugrál a kanapén” kifejezést kapták fel a legjobban, amit arra értettek, hogy úgy viselkedik, mint akinek elmentek otthonról. A szokatlan viselkedés annyira aggasztotta a Universal filmstúdiót, hogy szépen búcsút is intettek a színésznek, aki nem hisszük, hogy különösebben sírdogál utánuk, mivel karrierje továbbra is egyenletesen ível felfelé.
|
Tudtad?
|