hirdetés
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Kényes kérdések a középiskolában

A nagykanizsai középiskolákban a szülők és diákok körében felháborodást keltett az az egészségügyi felmérés, amelyen a szülők véleménye szerint is kényes egészségügyi adatokat kértek a diákoktól - adta hírül az MTI.

Egyes állítások szerint a diákoknak a családban felmerülő problémákról kellett számot adniuk, például van-e olyan, aki jelenleg vagy a múltban pszichológiai problémákkal küzd vagy küzdött. Volt olyan szülő, aki azt nem nézte jó szemmel, hogy lányának még arra is válaszolnia kellett, hogy „mikor menstruált először, hány napig, s voltak-e ebben a pár napban panaszai.”

Akadt olyan is, aki nem kifejezetten a kérdések jellegét nehezményezte, hanem a kérdőív összegyűjtésének módját. A Népszabadság című lapnak azt nyilatkozta az egyik érintett iskola igazgatója, hogy minderre azért volt szükség, hogy egy-egy felmerülő probléma esetén az iskolaorvosok tudjanak kellő információhoz nyúlni, ha erre szükség lenne. Mindezt a nagykanizsai Egészségügyi Alapellátási Intézmény kérésére tették, nem önkényesen. Az Egészségügyi Intézmény vezetője azt nyilatkozta, hogy az iskolaorvosok kötelessége az, hogy az új tanulókról felmérést készítsenek és információkat gyűjtsenek róluk.

Az illetékesek szerint a kérdéssor nem lehet bírálat tárgya, mivel a jogszabályok alapján állították össze. Viszont a begyűjtés módja hagy némi kívánnivalót maga után: ezután szigorúan zárt borítékban juttatják el azokat az iskolai védőnők kezébe.


 

 
 
Keresés
 
hirdetés
Az enyém!!!! 
Amikor se dio se mäk nincs benne....
 
Ajánlott oldalak