hirdetés
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Öregedés: ki tudjuk játszani?

Mióta öntudatra ébredt az emberiség, azóta keresi megszállottan a fiatalság forrását. Ma már a tudomány segítségével is, és ideig-óráig sikerül is kijátszani a természetet, melynek örök körforgásához – akár tetszik, akár nem – a korosodás és az elmúlás is szorosan hozzátartozik. Mivel még nem találtuk meg az öregedés ellenszerét, a kutatások tovább folynak, és közben egyre többet tudunk meg a folyamatról.

 


 

A biológusok egyöntetűen osztják a nézetet miszerint a halálhoz vezető testi leépülés az evolúció műve – annak érdekében alakult ki, hogy csak a legrátermettebb egyedek élhessék túl a megpróbáltatásokat és hozhassanak létre utódokat. Ennek a nagy játszmának egyértelműen azok a nyertesei, akik életük folyamán a legnagyobb mértékben képesek továbbörökíteni a génjeiket. Azonban az öröklődés folyamán mutációk lépnek fel. Ha ezek az élettartamot csökkentik ugyan, de segítik a fiatal egyedek jobb túlélését, akkor el fognak terjedni. Ezen elmélet szerint rengeteg olyan mutáció létezik, melyek idősebb korunkban fogják befolyásolni az életünket.

"Ahogy öregszünk, egyre kevésbé vagyunk képesek a reprodukcióra" - mondja Shripad Tuljapurkar, a Stanford Egyetem biológusa. "A fenti elmélet tükrében a halálnak akkor kellene bekövetkeznie, amikor a reprodukciós képességeit elveszítjük, de ez nyilvánvalóan nem igaz: az emberek nagy része jóval tovább él ezt követően is, a kérdés pedig az, hogy miért?"

Az ember esetében a társadalmi körülmények is közrejátszhatnak. A felnőttkort követően egészen 40 éves korig stabil a halálozási arány - nagyjából évente 1:10.000-es arányról van szó - majd ezt követően egyre meredekebben nő a halálozások száma.

Nagyjából százezer évvel ezelőtt a felnőtt halandóság más képet mutatott: a fenti arány 1:100-hoz volt (évente). Az antropológusok és népességkutatók közül néhányan a "nagymama-elméletet" hozzák az arány ekkora mértékű változásának a magyarázatára: szerintük a nők bár nem képesek egy bizonyos kor felett életet adni, de a következő generáció nőtagjait jelentős mértékben segítik abban, hogy túléljék a rájuk váró nehézségeket és utód(ok)nak adjanak életet, akik cserébe gondoskodni tudnak nagyanyjukról a későbbiekben.

Ezt azonban aligha lehet az öregedés képletének tekinteni: az állatvilág néhány faja jobban viseli az öregkort, mint a többiek, vagyis az évek előrehaladtával kevésbé szenvednek fizikai leépülésben. A teknősök egészen 255 évig is élhetnek, az apró édesvízi hidra pedig képes a sejtjeit regenerálni. A növényvilágban pedig még meredekebb esetekkel is találkozhatunk: a rezgő nyárfák - ezek olyan facsoportok, amelyek egy egyed klónjaiból állnak - akár 10000 évesek is lehetnek, míg a vörösfenyő példányai 4000 évet is megélhetnek.

 


 

Ennek fényében viszont felmerül a kérdés, hogy ha ennyire nem látszik a kérdéses folyamat ezeken az egyedeken, akkor beszélhetünk-e egyáltalán öregedésről?

A Georgia Egyetem ökológusa, Richard Shefferson szerint igen. "Szerintem nincs olyan élőlény, amely "megmenekülne" az öregedéstől, legfeljebb csak a folyamat jellege változó. Az a véleményem, hogy az öregedés egy univerzális jelenség, még akkor is, ha a jelei nem feltétlenül értelmezhetők egyértelműen."

Ha a hosszú élet titka a genetikában rejlik, akkor a kérdéses genomok megértése segítené az öregedés rejtelmeinek feltárását is.

"Ha olyan embereket látunk, akik nagyon idősek, akkor az jó eséllyel csak a szerencséjükön múlott" - mondta Tuljapurkar. "Az esélye annak, hogy az ilyen tulajdonságok, mint a hosszú élettartam, örökölhetőek, igen csekélyek."

Az öregedés sajátosságainak vizsgálata során a biológusok a kromoszómák végén lévő kis DNS nyúlványokat - telomereket - is tanulmányozták.(A telomer a kromoszómát alkotó DNS-szál két végén található rövid, többszörösen ismétlődő szakasz, melynek kettős szerepe van: egyrészt megakadályozza, hogy a kromoszómavégek összetapadjanak, illetve a sejtosztódás során védi a DNS-t a folyamatos rövidülés káros hatásaitól.) Az emberi vérsejtekben ezek hossza 8000 bázispárnál kezdődik életünk elején és folyamatosan csökken - életünk felénél már csak 3000, míg az idősebb embereknél csupán 1500 van belőlük. Minden egyes alkalommal, amikor egy sejt osztódik, az átlagember 30 - 200 párt veszít az adott sejt telmoerének végéről. Ezek jelzik az adott személy életkorát és a feltételezések szerint megakadályozzák azt, hogy egy sejt "örökéletű" legyen. Azonban nincs minden kétséget kizáró bizonyíték arra, hogy valóban aktív szerepet játszanak az öregedés folyamatában.

"Az öregedéssel kapcsolatos minden információnk csupán egy, az organizmusok nagyon kis csoportjának megfigyeléséből származik" - mondta Shefferson. "Igazából még a növények világát is alig tártuk fel, a gombákhoz pedig még szinte hozzá sem kezdtünk.” Azaz a jelenséget még sokkal, de sokkal behatóbban kell tanulmányozni, hogy megértsük, és ha nem is örök létet és soha el nem múló fiatalságot, de legalább egészséges aranykort teremtsünk magunknak.

 

 
 
Keresés
 
hirdetés
Ajánlott oldalak