hirdetés
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Pólyahiány a trónörökös miatt!

 

Még egy hete sincs, hogy a világra jött, de a brit uralkodócsalád legifjabb tagja máris komoly divattényezővé vált.

 


A 22-én született George Alexander Louis, ha minden jól megy, egy nap majd VII. Györgyként lép trónra, és ez bizony az egész életét végig fogja kísérni, még akkor is, ha uralkodónak lenni manapság már nem azt jeleni, mint korábban.

Az ifjú herceget először az anyukája karjában láthattuk, a St. Mary's Hospital előtt néhány percre, miközben szemmel láthatóan fáradt, de boldog szülei válaszoltak az újságírók kérdésére. Ezután a picivel visszamentek az intézménybe, majd nem sokkal később ismét kijöttek, ekkor az alig egy napos George (akinek ekkor még nem volt neve) már az autós ülésben volt. Az éles szemű megfigyelők azt is kilesték, hogy az első alkalommal a G.H. Hurt and Company által gyártott gyapjú keresztelőkendőbe volt pólyálva, a második alkalommal pedig egy amerikai székhelyű cég, az Aden Anais madármintás pólya plédjébe volt bugyolálva.

Azóta mind a két márka keresettsége hirtelen növekedést produkált, azonban a jelek szerint a madaras pólya aratott nagyobb sikert, mind egy szálig elfogytak a készletek a brit üzletekből. ...és a kis Geroge még egy hetes sincs!

 

 
 
Keresés
 
hirdetés
Ajánlott oldalak