„Nagyon jó édesapja és nagymamája van. Úgy érzem, jobb élete van neki velük, mint velem lenne. Ha az ösztöneim mást súgnának, akkor velem lenne, de egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy neki ez jobb lenne.” – mondja a 28 éves Rebecca, aki két évvel ezelőtt döntött úgy, hogy elhagyja férjét és kétéves kisfiát, hogy új életet kezdjen. Nem egyedi az esete, nagyjából kétszázezer brit nő jár hasonló cipőben, és más országokban is ilyen aránnyal számolhatunk.
 |
„Nehéz volt örömteli anyaként élnem”
Rebecca 23 évesen, egyetemistaként esett teherbe észt barátjától. „Nem is gondolkodtam házasságban és gyerekekben, de nagyon meglepő módon jó érzéssel töltött el, hogy életet adhatok.” - mondja. A barátja is talált munkahelyet szülővárosában, Tallinnban, így hét hónapos terhesen Rebecca odaköltözött és feleségül ment hozzá. A kapcsolatuk azonban szinte rögtön a darabjaira hullott. „A szerelem, amit korábban egymás iránt éreztünk, semmivé foszlott.” Olyannyira, hogy Rebecca szeretett volna visszamenni Londonba, de már túl nehézkes lett volna a költözködés. „A férjem dolgozott, az anyósommal éltem egy kisvárosban, ahol mindig sötét volt és hideg. Senki nem beszélte az anyanyelvemet, és a nap 24 órájában kellett a gyermekemet ellátnom. Nehéz volt örömteli anyaként élnem ilyen körülmények között.” – meséli.
Az idegen környezetben Rebecca lehetetlen feladatnak érezte az anyai szerepet, és saját bevallása szerint nem érezte a fiával azt a kötődést, amit más anyákon látott. „A fiam az életem része, egy évig szoptattam, de nagyon nehéz volt úgy élni, hogy alig éreztem a köztünk lévő kapcsolatot.” Rebeccában csak az alkalmi londoni tartózkodásai tartották a lelket, így amikor fia kétéves lett, úgy döntött, hogy hosszabb időt tölt egyedül Londonban, míg a fiú édesapjával és nagymamájával tölti a nyarat. „Úgy egyeztünk meg, hogy csak a nyárra hagyom ott őket, de szerintem én már akkor sejtettem, hogy nem fogok visszatérni. Amint hazaértem, egyből éreztem, hogy visszatért belém az élet. Ha eleve Londonban szülöm meg a fiamat, akkor talán megoldható lett volna a problémám, de ott, azon körülmények között az egyetlen kiutat abban láttam, hogy eljövök onnan.” Annak ellenére, hogy Rebecca nagyon határozottan beszél a történtekről, elmondta, hogy nagyon sokáig mardosták kételyek; szörnyű embernek tartotta magát, olyasvalakinek, aki nem gondoskodik a gyermekéről. Gyakran érezte úgy, hogy le kell ülnie és újból átgondolnia a dolgokat, de végül mindig arra jutott, hogy valójában két alternatíva áll előtte: otthagyja a fiát jó körülmények között, vagy pedig olyan édesanya lesz, aki boldogtalanul neveli gyermekét.
Az elmúlt két év során Rebecca rendszeresen beszél fiával és úgy tervezi, hogy háromhavonta meglátogatja. „Nagyon élvezem a vele töltött időt és azt, hogy egyre többet megtudok róla - most már úgy látom őt, mint egy csodálatos dolgot az életemben, és nagyon várom az elkövetkezendő időszakot.” Arra a kérdésre, hogy esetleg felszínre törnek-e anyai ösztönei (amivel saját bevallása szerint édesanyja sem rendelkezett túlzott mértékben) kitérő választ ad: „Egy sajátos anya-fia kapcsolat van közöttünk.” Persze azt is beismerte, hogy képtelen visszatérni a korábbi, gondtalan életéhez. Határozottan állítja, hogy nem lesz újabb gyermeke, részben a fiára való tekintettel, másrészt pedig azért, mert meg van győződve, hogy nem édesanyának való. A barátai közül jó néhányan most kezdenek családalapításba. „Néhányan alig várják, hogy megszülessen a gyermekük. Jó nekik! Nagy felhajtás van a házasság és a gyermekvállalás körül, de nekem például egyáltalán nem való. Azt akarom tenni, amihez kedvem van, és tudom, hogy az én életem másról fog szólni.”
 |
„Minden kicsúszott a kezeim közül”
Rebecca döntésében fontos szerepet játszottak a körülmények, ám tudatosan határozott úgy, hogy kisfiának jobb lesz, ha apja és nagyanyja neveli. A hasonló helyzetben lévő nők háromnegyede azonban egészen másképp szakadt el gyermekétől: ők úgy gondolták, hogy távollétük csupán átmeneti lesz. Jó példa erre Angela Harper esete, aki 16 évnyi boldogtalan házasság után hagyta ott három fiát és férjét. „Addig is csak a gyermekeim kedvéért maradtam, de a végén már nem bírtam tovább. Azért hagytam ott őket, mert azt reméltem, így a férjem látja majd, mennyire nyomorultul érzem magam abban a kapcsolatban - de nem így történt: minden kicsúszott a kezeim közül.” Férje ugyanis a bírósághoz fordult a gyermekek gyámságának ügyében, és mivel Angela hagyta ott a családot, a férfi javára ítélt a bíróság. „Óriási fájdalom volt számomra, hogy elvesztettem a gyermekeimet, nem számítottam arra, hogy ilyen ítélet születik majd.” Mivel ő volt az, aki elhagyta a családját, nem sokan támogatták. Az új ismerősei rögtön megszakították vele a kapcsolatot, miután kiderült a dolog, pedig nem tudhatták, hogy önszántából nem hagyta volna el a gyermekeit. „Arra gondoltak, biztos drogok vagy alkoholproblémák miatt nem nálam vannak a gyermekeim, az orvosom is csak annyit mondott a problémáimra, hogy erre akkor kellett volna gondolnom, amikor a férjemet elhagytam.” - meséli.
Kettős mérce
Annak ellenére, hogy számos nő jár ilyen cipőben, a társadalom még nem igazán tud mit kezdeni ezzel a jelenséggel. Az anyai szeretet hagyományos fogalmába ugyanis nem fér bele az, hogy egy anya a saját igényeit a gyermeke igényei elé helyezi. A közvélemény úgy vélekedik ezekről a nőkről, hogy nem teljesítik a kötelességüket, ugyanakkor az már-már mindennaposnak számít, ha apák teszik ugyanezt a gyerekeikkel. Sarah Hart, az A Mother Apart című könyv szerzője azt mondja, még mindig óriási kettős mérce van azokkal a nőkkel és férfiakkal szemben, akik nem élnek együtt a gyerekükkel. „A férfiak esetében tudomásul vesszük, hogy bár nagyon fájdalmas döntés az, amikor otthagyják gyermeküket, de a dolgaik így alakultak. A nők esetében viszont jóval kevésbé vagyunk megbocsátóak. Rögtön azt feltételezzük, hogy valamit rosszul csináltak, vagy pedig egyenesen azt, hogy alkalmatlanok anyának.”
Sarah Hart azt is elárulja, hogy páciensei között nagyon sokan játszadoznak el az öngyilkosság gondolatával. „A korábban felépített identitásuk hirtelen elveszik: hiszen ha nem édesanyák többé, akkor milyen helyet foglalnak el a világban - kérdezik ezt maguktól.” Bármennyire is érthetetlen az indíttatásuk, azokat az anyákat, akik gyerekük elhagyása mellett döntöttek, gyötri a bűntudat a cselekedeteik következményei miatt és amiatt, hogy ez később milyen hatással lesz gyermekükre.
