P-arányok

2009. 10. 31.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Senki sem akar átlagos lenni, különösen a férfiak, akiket szinte kivétel nélkül feszélyez, hogy a természet hány centiméternyi férfiassággal áldotta meg. Legyen az parányi, vagy jelentős méretű, mégis mindenkit zavar valami, melynek megoldására különféle eljárások születtek, így a kívánt méret bármikor elérhető, akár műtéti beavatkozás nélkül is.

A plasztikai beavatkozás nemcsak a pénztárcának – akár több millióba is kerülhet –, de a növekedni vágyó férfinak is megterhelő, hiszen jelentős fájdalmakkal jár. Ilyenkor elvágják azokat a tartószalagokat, melyek a péniszt a szeméremcsonthoz rögzítik, így előrébb tolódnak a hímtagnak a test belsejében meghúzódó centiméterei. A módszer hatásosnak tűnhet, de mégsem az, hiszen csak 1,5 centivel lesz hosszabb, és merev állapotban nem mered az égnek, hiszen a tartószalagok „hiánya” miatt, már nem marad olyan feszes, mint a műtét előtt. Egy füst alatt vastagítatni is lehet, melyhez az alhasról leszívott zsírt juttatják a bőr alá, de ebben csak annyi a bökkenő, hogy a „töltőanyag” egy éven belül felszívódik, ám kérhető szilikon, vagy pumpával felfújható implantátum beültetése is.

A nem sebészeti módszerek tárháza jóval szélesebb, és biztonságosabbnak is tűnnek, de ezek is elég költségesek, viszont állítólag tényleg látványos a méretnövelés orvosi beavatkozás nélkül is. Ennek ellenpéldája a gyógynövényes tabletták használata, melyeket hónapokig kell szedni, de nincsen tartós hatásuk, hiszen csak vérbőséget okoznak, így növekedés nem érhető el. A jól ismert kis kék tabletták szedése is ugyanezt eredményezi, de ezek is csak a merevedésre vannak hatással, a centikre abszolút nem. A vákumpumpák állítólag silány minőségűek – hiszen az alacsony ár már jelzi, hogy „gagyi” a termék –, veszélyesek, és könnyen csalódhat a kipróbálója a várt hosszúság elmaradása miatt, viszont az impotencia kezelésére tökéletesen megfelelnek.

A valódi hatás elérése érdekében léteznek olyan eszközök, melyeket úgy hirdetnek, hogy otthon, munkahelyen, vagy bármikor használhatóak, csak meg kell rendelni, és pár hét múlva már tapasztalható is az eredmény. Az egyik ilyen eszköz egyszerűen a péniszre gyakorolt húzóerejével ér el növekedést, melynek hatására új szövet képződik a hímtagban, így válik az vastagabbá, hosszabbá. Tartós hosszbeli növekedést ígér – napi 4-6 órás használat után –, mely akár 7,5 centi is lehet, ha az előírtaknak megfelelően használják.

A másik egy ún. hidroterápiás péniszedző. A meleg vízzel, és az eszköz szívó erejével együttesen 20 percen belül el lehet érni a kívánt méretet, de ez csak ideiglenes hatás, mely kétségkívül látványos, és állítólag rendszeres használatával maradandó. Milyen érdekes, hogy ez az eszköz is maximum 7,5 centivel növeli meg a méretet. Nem hiába, a 7-es bűvös szám!

Nem kell semmilyen eszköz a „kézi nyújtáshoz”, ingyen van, és napi 45 percet vesz igénybe. Alkalmazása során állítólag a kötőszövetek sejtjei elszakadnak egymástól, melyeket között kialakuló hiányt a szervezet pótolja, így megnyúlik a hímtag, persze ez a gyakorlat nem mindenkinek válik be, és sok kitartást igényel. Aki biztosra akar menni, használhat „pénisztapaszt” is – melyet ugyanúgy a karra kell felragasztani, mint a nikotintapaszt –, és szerencsés esetben akár 1 centi növekedést is eredményezhet.

Nem kell elkeseredni, hiszen nincs olyan ember, akinek ne lenne valamilyen testi adottsága miatt komplexusa. Lehet bármekkora is, ha azt a tulajdonosa nem tudja használni, akkor semmilyen módszertől nem válik lepedőakrobatává, és inkább más alternatíva után kell nézni, amely mindkét fél számára kielégítő lehet. A kreativitás, a figyelmesség, és a nyitottság többet számít, mint a méret. És mint tudjuk, gyakorlat teszi a mestret…



Szerző

donna.hu



Scroll to Top