Te is egyike vagy azoknak, akikről reggel mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy frissek és üdék? Szeretnél ezen változtatni, hogy már rögtön a nap első percétől jó érezd magad, és a lendület egészen estig meg is maradjon? Összegyűjtöttünk néhány tippet, melyek segíthetnek.
|
Kapcsold ki!
Egy órával lefekvés előtt már ne számítógépezz, ne tévézz, és ha teheted, az erős fényt is kerüld. Ezek a tényezők ugyanis felpörgetik az agyat, és annak így nehezebb lesz átállnia a pihentető alváshoz szükséges nyugodt „üzemmódra”.
Időben fújj takarodót!
Tedd a szokásoddá, hogy minden nap ugyanabban az időpontban hajtod álomra a fejed, és azt is vezesd be, hogy reggelente is azonos időpontban ébredsz. A tested így tulajdonképpen megtanulja, hogy mikor jön el az alvás ideje, és mikor a kelésé. Mennyit aludj? Általában 7-8 órát szoktak javasolni, persze ez egyénfüggő, van, akinek kevesebb is elég, és van, akinek ennél több durmolásra van szüksége.
Ébredj kellemes dallamokra!
A hangos, sípoló, visító, csörömpölő ébresztőre ugyan biztosan felébred az ember, ám ugyanakkor az egész napját alááshatja, ha ilyen brutális hangra pattannak ki a szemei. Állíts inkább valami kellemes dallamot, amitől jól érzed magad, ami mosolyt csal az arcodra. Ugye mennyivel jobb így nekivágni a napnak?
Igyál!
Alvás közben a testünk vizet veszít. Felkelés után érdemes minél hamarabb meginni egy-két pohár vizet, ami a hidratálás mellett az idegrendszer és az emésztő traktus működését is élénkíti. Fontos, hogy később, a nap folyamán se feledkezz meg a folyadékpótlásról, ami lehetőleg ne agyoncukrozott üdítők formájában történjen.
Nyújtózkodj!
Nem baj, ha nem vagy jóga guru. Már az is üdvös, ha lassan nyújtózol egy nagyot, és közben jó mélyeket lélegzel. Energiával tölt fel, és eloszlatja az álmos ködöt az elmédből, mely gyakran a korai ébredés kísérője szokott lenni.
Zuhanyozz!
Egy gyors reggeli zuhany garantáltan kimossa az álmosságot a szemedből, és segít, hogy frissen és üdén kezdd a napot.
|
Reggelizz!
Sajnos sokan üres gyomorral indulnak el otthonról reggelente. Aztán csodálkoznak, hogy szédülnek, kihagy a figyelmük, a kedvük csapnivaló, és még sorolhatnánk. Megéri tíz perccel, negyedórával korábban kelni, és jól bereggelizni, hiszen ezek a tünetek egy egészséges étkekből összeállított falatozással elkerülhetők.
Csínján a kávéval!
A kávé segíthet berúgni a motort reggel, ám a túl sok koffein a délelőtt folyamán pont az ellenkező hatást fogja kiváltani. Állj hát ellen a második, harmadik csésze kísértésének, és ha kezd rád törni a fáradtság, szívj inkább egy kis friss levegőt!