Mini és divatos

2009. 06. 07.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Nem is annyira a divat az, ami a gyerekek öltözködésében fontos, hiszen ki szeretne apró divatmajmokat faragni gyerekeiből, hanem az ízlés kialakítása. Milyen szuper, ha az ember már kicsi gyerekkorában megtanulja, hogy milyen színeket és formákat hogyan lehet a legszebben párosítani, hogy mennyire fontos az ápolt, odafigyelt megjelenés, el tudja dönteni, hogy mi az, ami jól áll neki. S megtanulja, mit jelentenek az irányzatok, hogyan lehet okosan kihasználni azokat.

Sajnálom, hogy ehhez hasonló ismereteket nem tanítanak az iskolákban, még akkor is, ha mindez kevésbé fontosnak tűnik, mint az egyszeregy. Mégis hiszem, hogy az így felnövekvő gyerekeknek, lányoknak és fiúknak egyaránt sokkal kevesebb gondjuk lenne felnőtt korukban egy olyan világban, amely jelentős részben a megjelenésünk alapján ítél meg bennünket. Nos kissé komolyra sikeredett bevezetőmet a tavaszi–nyári gyerekdivat irányzatainak bemutatásával folytatom.

   

A gyerekek öltözködésénél a legfontosabb szempont a kényelem és a mozgás szabadsága. Az sem elhanyagolható, hogy a ruhadarabok természetes anyagból készüljenek, mert a kicsik bőre sokszor érzékeny lehet a szintetikus anyagokra.

   

A gyerekek ruhái nemegyszer a felnőttekét utánozzák, így van ez a farmercuccoknál is. A trapéz, a hipózott, a szakadt farmernadrágok, dzsekik és mellények megjelentek a kisebbeknek szánt kollekciókban is. Nem újdonság, hogy a rózsaszín a kislányok színe, de idén, akárcsak a felnőtteknél, a gyerekdivatban is jellegzetesen minden pink. Önmagában vagy más árnyalatokkal párosítva vidám és eredeti összeállítások születhetnek.

   

A virágmintás ruhákat, sokszor enyhe hippi beütéssel, szintén a nagyoktól lesték el a tervezők. Akár rövid, akár hosszú változatban igen romantikusak.

   

A csíkos is jellemző minta idén a gyerekdivatban. A kék fehérrel – amúgy tengerészesen – vagy más színekkel keverve, néha akár más mintákkal is, mindegy, csak legyen valami csíkos az öltözékükben.

   

A pöttyös vidám és nőies, egyáltalán nem dedós. Szuper elegáns összeállításokat lehet összehozni fekete-fehér pöttyös darabokból. A fiúknál a kockás az, ami a lányoknál a pöttyös, csak sokkal sportosabb stílusban. Persze, lányok is nyugodtan viselhetik.

   

A fehér nagyon jellemző árnyalat az idei tavaszi–nyári divatban. Lehet, hogy nem a legpraktikusabb, hiszen pillanatok alatt szürke, majd egy kis idő elteltével már fekete lesz belőle, ha gyermekeink bevetik magukat. De olyan jól áll nekik! Bermudák fiúknak és lányoknak minden mennyiségben. Pólóval, inggel, magas szárú tornacipővel vagy szandállal egyaránt szuper. Viselhető elegáns és laza változatban is.

      Az állatminta igazán nagylányos irányzat. Persze csak mértékkel szabad felvenni, nehogy úgy nézzenek ki szegénykék, mint egy idősödő amerikai nagynéni. Megjegyzem: a felnőtteknek is figyelembe kellene venni ezt a szabályt. De színfoltként egy nadrág, egy ing vagy csak egy kendő, tökéletes választás.

Természetesen a divatos gyerekek mamáinak a hatékony mosószerekről, és egy strapabíró mosógépről sem szabad megfeledkezniük...



Szerző

donna.hu



Scroll to Top