Adele hat jelölésből hatot váltott díjra az idei Grammy-díjátadón. Többek közt az év felvételéért és az év albumáért járó aranygramofonnal is gazdagabb lett.
|
A londoni származású énekesnő, aki a saját bevallása szerint annak idején a Spice Girls hatására kezdett el érdeklődni a zene iránt, hosszas lábadozás után a gálaesten állt először színpadra. Tavaly novemberben ugyanis meg kellett műteni a hangszálait, és hogy teljesen felépüljön, kerülnie kellett a megerőltetést. Azonban most megmutatta, hogy a gyógyulás 100%-os, mindenkit elbűvölt, mikor előadta az év legjobb dalának ítélt „Rolling In The Deep”-et „21” című albumáról, mely az év albuma és az év popalbuma címet is elnyerte.
|
|
Bár a 23 éves Adele még tulajdonképpen a karrierje elején jár, már elmondhatja magáról, hogy bekerült a Rekordok Könyvébe (a „21” révén), és hogy ő az egyetlen előadó, akinek az albumából egy év alatt 3 milliónál is több fogyott Angliában. Arról már nem is beszélve, hogy ő az első, akinek sikerült megismételni a Beatles 1964-es mutatványát, nevezetesen, hogy egyszerre két számmal is ott volt a Top5-ben, a brit kislemez valamint album listákon is. Nem csoda hát, ha tarolt az 54. Grammy-gálán.
Adele-n kívül az est nagy nyertesei közt említhetjük még a Foo Fighterst, akik öt díjat söpörtek be, köztük a legjobb rockalbumért járót, a „Wasting Light”-tal. Rap kategóriában Kanye West albuma, a „My Beautiful Twisted Fantasy” bizonyult a legjobbnak, a country szférából közül pedig Lady Antebellum „Own The Night” című korongja gyűjthette be a legjobbnak járó elismerést.
Sajnos a Los Angeles-i Staples Centerben rendezett gálaesten nem csupán az örömé volt a főszerep. Az eseményt Whitney Houston szombati halála árnyékolta be, akiért a megjelentek közösen imádkoztak, Jennifer Houdson pedig előadta a díva egyik legnagyobb slágerét, az „I Will Always Love You”-t.