hirdetés
 
 
 
 
 
 
 

Mit mondanak a számok a kapcsolatodról?

A számmisztika sokat elárul rólunk. Megtudhatjuk, mi a fő életfeladatunk, miben lehetünk sikeresek, mit ajánlott kerülni, és arra is rávilágíthat, hogy aktuális kapcsolatunkban mire jó ügyelni, ha szeretnénk, hogy tartós és örömteli legyen.

 

Mivel a számok árulkodnak, némi kalkuláció is szükséges hozzá, de nem kell matekzseninek lenni. Első lépésben ki kell számolnunk a születési dátum alapján a saját és párunk életút számát. Hogyan? Egy példán keresztül illusztráljuk. Ha valaki 1977. 09. 12-én látta meg a napvilágot, akkor adjuk össze az évet a hónapot és a napot: 1977 9 12 = 1998. Ezután az eredmény számjegyeit összesítsük: 1 9 9 8 = 27. Ez még nem a végeredmény, addig kell számolni, míg egyjegyű számot nem kapunk. A 27-et tehát le kell bontani 2 7-re. Azaz a keresett szám a 9.

 

Mint említettük, ezt a műveletet a saját és kedvesünk születési dátumával is el kell végezzük. Így két egyjegyű számhoz érkezünk. Ezeket a számokat ki kell vonni egymásból. Ha tehát az egyik szám a 9-es, a másik mondjuk a 2-es, akkor a végső, vagyis a kapcsolatunkra jellemző szám a 7-es lesz. Az ehhez kapcsolható értelmezést, intéseket érdemes megfontolni.

Nézzük, melyik kapcsolati szám, mit rejteget a szerelmeseknek!

Nulla: Távolról se azt jelenti, hogy ez a kapcsolat halálra van ítélve. Általában olyan pároknál találkozunk vele, ahol a felek azonos életutat követnek. Kapcsolatukban hatalmas energiák mozognak, melyek formálódnak, és óriási lehetőségeket hordoznak magukban. A románc lehet felemelő, teljes, boldog, de ugyanakkor a bukást is magában hordozza. Ahhoz, hogy az első lehetőség váljon valóra, fontos, hogy mind a két partner részéről a teljes odaadás mozgassa. Amennyiben ez megvan, a határ nem más, mint a csillagos ég.

Egyes: Független lelkek találkozója, de legalábbis a kapcsolatban lévők egyike biztos, hogy nem kedveli a korlátokat. A hol voltál, mit csináltál, kivel találkoztál kérdések, az ellenőrzés ezt a szerelmet biztosan megölik, mindegy, milyen hevesen is lobog a tűz az elején. Ám ha a póráz hosszú, és az egyéni szabadság a jelszó, akkor az ilyen párok nagyon erős, irigylésre méltó kapcsolatot építhetnek fel.


Kettes: A kulcsszó a harmónia. Testi és lelki szinten egyaránt. Ha az egyensúly megbillen, akkor konfliktusokra lehet számítani, fontos, hogy az ilyen párkapcsolatban lévők ne hagyják, hogy ez megtörténjen. Amennyiben nem tudnak úrrá lenni a nézeteltéréseken, akkor sajnos a szerelmük könnyen az enyészeté lehet.

 

Hármas: Az ezzel a számmal fémjelzett kapcsolatok halálát általában a nyílt, őszinte kommunikáció hiánya szokta okozni. A feleknek meg kell tanulni kifejezni önmagukat, vágyaikat, és kedvesüket is meg kell hallgatniuk, el kell fogadniuk az ő nézőpontját is. A kényes helyzeteket fontos alaposan átbeszélniük, és közösen meghozni a szükséges döntéseket. Ellenkező esetben a románc öröm helyett ürömöt fog tartogatni a számukra.

 

Négyes: Komoly munkát igényel a szerelmesektől. Alaposan meg kell ismerniük önmagukat, fel kell tárniuk, kapcsolatukban mely területek, milyen viselkedési minták jelentenek aknamezőt. Ezek fényében pedig együttes erővel kell szilárd alapokra helyezni a kapcsolatot. Ha ez sikerül, akkor nagyon erős kötelék szövődik köztük, melynek a segítségével képesek lesznek a legnagyobb nehézségeket is leküzdeni.

 

Ötös: A változás szele fújdogál ebben a l’amourban. Néha valóságos orkánná erősödik, ugyanis az ötös számú kapcsolatokban lévők gyakran homlokegyenest ellenkező elveket vallanak, legyen szó akár szórakozásról, étkezésről vagy vallási, politikai hitvallásról. Ahhoz, hogy a szél ne fújja el a párosukat, nyitniuk kell a számukra eddig ismeretlen területek felé, késznek kell lenniük arra, hogy változtassanak merev nézőpontjukon. Közös döntéseiket alaposan meg kell fontolniuk, és csak ez után szabad lépniük, ha együtt szeretnének maradni.

 


Hatos:
Csak abban az esetben működőképes, amennyiben a pár mindkét tagja készen áll a közös felelősségvállalásra és az elköteleződésre. Egyébként tiszavirág életű romantikázás várható. Fontos, hogy a felek mindenben segítsék egymást, és a másik családját is, ezt megbeszéljék, megosszák a feladatokat, és a későbbiekben is tartsák magukat a megállapodáshoz. Sokak által irigyelt harmonikus famíliát hozhatnak így létre.

 

Hetes: Magányos farkasok, ha találkoznak. Ha nem is mind a ketten, de a pár egyik tagja bizonyosan azok közé tartozik, akinek létszükséglet, hogy rendszeresen elvonulhasson a maga kis elefántcsont-tornyába. Az efféle kapcsolatokban lévőktől sokszor a spiritualitás se áll távol, az viszont előfordulhat, hogy nem pendülnek egy húron a kérdésben, azaz például más vallási tanokat követnek. Ez ütközőfelület lehet, melyet meg kell beszélniük, és el kell fogadniuk, hogy a társuk ezen a téren más utat követ. A kapcsolatban emellett a szervezettség hiánya is gondot okozhat, ajánlott hát kialakítani egy rutint, melyet később, ha már bővül a család is érdemes az új helyzethez igazítva tovább vinni.

 

Nyolcas: Kemény dió. Hatalmi harcokat jelez, általában öntörvényű lelkek közt szövődik ez a kapcsolat. Rengeteg kompromisszum szükséges a fenntartásához, és meg kell tanulni, mikor kell engedni a társunknak, mikor nem. A fő hadszíntér gyakran a munka és az anyagiak. Ezekben a kérdésekben üdvös hamar dűlőre jutni, összehangolni a célokat, és a későbbiekben tartani magunkat hozzá, vagy szükség esetén újabb „tárgyalások” során keresni azt a bizonyos közös nevezőt.

 

 
 
Keresés
 
hirdetés
Mondd meg!
Milyen táplálkozási formát követ Illényi Katica?
Szerintem
Válaszold meg te is a Vegasztár nyereményjáték első kérdését. A helyesen válaszolók között egy ajándékcsomag kerül kisorsolásra. A csomag tartalma: 1 db víztisztító kancsó, 1 db lebomló tányércsomag. A hat héten át tartó kérdéssorozat minden elemére helyesen válaszolók között 1 órás thai masszázs és egy csomagot sorsolunk ki a herba házba.