Életünk során mindannyian gazdagodunk kellemes és kellemetlen élményekkel. Ezeket tovább visszük magunkkal, beépülnek a viselkedésünkbe, az életszemléletünkbe. A negatív „csomagok” sajnos inkább hátráltató módon. Ne cipeljük hát őket feleslegesen.
 |
A visszahúzó pakkoknak több fajtájuk van, az egyik, hogy nem bocsátottunk meg azoknak, akik megbántottak minket. Lehet, hogy csupán egy át se gondolt megjegyzés szúr minket évek óta egy régi kollégától, ám az is előfordulhat, hogy sokkal nagyobb horderejű vétkeket követtek el ellenünk. A múlt azonban a múlt, át kell gondolni, tanulni belőle, majd el kell engedni a hozzá kapcsolódó keserű szájízt. Ez a legnehezebb, hiszen az érzelmeinknek kell parancsolni, és valljuk be, azok szeretnek rakoncátlankodni.
Kinek is bocsássunk meg?
A szüleinknek
Mindegy, hogy még élnek-e vagy már elhunytak. Senki se tökéletes, és még akkor is követünk el hibákat, ha a legjobbat akarjuk a másiknak. Ezt vegyük figyelembe, mikor a sérelmek feloldásán munkálkodunk, és keressük meg, milyen jó dolgokat tudunk édesanyánk és édesapánk számlájára írni. Az esti mesét, hogy ápoltak minket, mikor betegek voltunk, sok mindenről lemondtak, hogy taníttassanak minket? Sajnos az is előfordulhat, hogy egyetlen kellemes élmény se jut eszünkbe. Ekkor azt tudatosítsuk magunkban: ők adtak életet nekünk. Ezért feltétlenül hálásak lehetünk nekik.
Ha sikerül teljesen megbocsátanunk a szüleinknek, a felnevelésünk alatt vétett hibákért, végre mi is felnövünk. Nem leszünk már többé az ő kicsi lányai, fiai, akikben gyakran kisebbrendűségi érzés, önbizalomhiány, félelmek munkálkodnak, rengeteg, valóban a boldogulásunkat segítő dologtól elvéve az energiát.
A volt párunknak
A szerelemmel átszőtt kapcsolatok nagyon erős érzelmi lenyomatot hagynak bennünk. Ha pedig csúnyán ért véget a kapcsolat, akkor évek múlva is düh, a megalázottság érzése keríthet hatalmába minket, mikor eszünkbe jut. Ez pedig megmérgezheti jelenlegi vagy jövőbeli románcainkat is. A félelem, hogy megint pórul járhatunk, észrevétlenül ronthatja a kommunikációnkat párunkkal, nem tudunk már úgy feloldódni a szerelemben, úgy megnyílni, mint korábban. Már nem vagyunk képesek úgy elmerülni a boldogságban, mint régen.
A többieknek
A volt főnökünknek, egy barátunknak, testvérünknek… - egyszóval azoknak, akik valaha is megsértettek, megbántottak, netán becsaptak minket. Ha magunkban hordozzuk ezeket a kisebb-nagyobb tüskéket, nehéz csomag gyűlik össze belőlük, ami sokkal inkább lehúz, semmint inspirálna minket.
Önmagunknak
Igen, Önmagunknak is meg kell bocsátanunk. Tudatosítani kell magunkban, hogy amikor a hibát elkövettük, más emberek voltunk. Azóta fejlődtünk, tapasztaltabbak lettünk változtunk. Ne ostorozzuk önmagunkat olyan dolgokért, melyeken már nem tudunk változtatni. Vegyük leltárba, mi mindenért kell megbocsátanunk magunknak, vonjuk le a megfelelő következtetéseket, hogy a jövőben ne vétkezzünk ugyanúgy, majd tegyük le a múltat, és nyissunk új fejezetet az életünkben.
Hogyan lehet megbocsátani?
Van, akinek könnyebben megy, ám a régóta hordozott sérelmek lerakása tudatos odafigyelést igényel.
Megbocsáthatunk például pozitív kijelentések segítségével. Képzeljük magunk elé, akit el szeretnénk engedni, és mondjuk neki: „Megbocsátok neked, kívánom, hogy légy boldog." Egyetlen kijelentéstől valószínűleg nem fog megoldódni a probléma. Ám ha mindig, amikor csak az illető vagy az általa okozott keserűség az eszünkbe jut, elismételhetjük ezt a gyógymondatot, és idővel meg fognak szűnni a negatív érzéseink.
 |
Le is írhatjuk, hogy megbocsátunk. Akár tételesen is, hogy miért. Így kiadhatjuk magunkból a felgyülemlett neheztelést, haragot, keserűséget, fájdalmat. Fontos, hogy a szöveg mindenképpen tartalmazza, hogy már nincs bennünk a tüske, és a másiknak csupa-csupa jót és örömet kívánunk.
Ha bátrabbak vagyunk, szemtől szembe is elmondhatjuk a másiknak, hogy megbocsátunk neki, vagy levet is írhatunk neki. Mi lesz a reakció? Az már nem a mi dolgunk, a lényeg, hogy mi megbocsátottunk. Ha nem akarunk, nem kell kapcsolatban maradni a másikkal, az a fontos, hogy ne legyenek ellenérzéseink vele szemben.
Ha mi bántottunk meg valakit, és úgy érezzük, hogy csak akkor lesz nyugodt a lelkiismeretünk önmagunkkal szemben, ha személyesen is elnézést kérünk tőle, akkor tegyünk így. Az illető rosszul fogadja a bocsánatkérést? Megeshet, ám ekkor tudatosítsuk magunkban, hogy mi megtettük ezt a nehéz lépést, és ez már önmagában is felszabadító érzés.
Mire ügyeljünk a jövőben?
Ne szívjunk mellre minden kis apróságot. Akarva-akaratlanul mindenki követ el hibákat. A mi lelki békénk a legfontosabb, ne hagyjuk, hogy kibillentsék! Ha pedig gaztett kategóriába sorolható sérelem ért minket, nos, tanuljunk belőle, elemezzük ki a helyzetet, nézzük meg, mi lehetett az ok, esetleg mi hogyan járhattunk volna el másképp. Ezután bocsássunk meg, majd lépjünk tovább. Megéri régmúlt sérelmeken rágódni, ezzel mérgezni a jelent, és a jövőt? Mindenki szabadon eldöntheti, hogy igen vagy nem.
