Országok esetében sem. Most olyan államokba utazunk, melyek területe képletesen szólva alig nagyobb egy zsebkendőnél. Akad köztük felkapott turista célpont és olyan is, ahova csak a legvérmesebb utazókat szokta elsodorni a szél. A többségük sziget, és nagyon-nagyon messze van. Gazdagságuk is változatos, míg az egyik ott van a vezető egy főre eső GDP-vel rendelkező országok listáján, addig a másikban szegénység uralkodik.
|
Ha fényűzésre és luxusra vágyunk, akkor Monaco az ideális úti cél. Ezt az icipici országot 1297-ben alapították, mikor Francois Grimaldi elfoglalta a látképet a mai napig is uraló erődjét a rivális Olaszország elől. A 195 hektáros, párját ritkítón mesés tájjal megáldott szűk parti sávon fekvő független állam régóta a gazdagok és híresek egyik legfelkapottabb adóparadicsoma.
Gyalog is bátran felfedezőútra indulhatunk – például, hogy megtekintsük a hollywoodi ragyogást hercegnőire cserélő Grace Kelly sírját a Monaco-Ville óvárosában lévő katedrálisban – a meredek lejtőkön felvonók óvnak minket a hegymászás fáradalmaitól.
Terület: 344 km2
|
Ezt az ovális alapterületű országocskát Fűszer-szigetként is szokták emlegetni, köszönhetően az itt termesztett hatalmas mennyiségű szerecsendiónak. Emellett az sem elhanyagolandó tényező, hogy a Karib-térség talán legszebb látképével dicsekedhet: a keskeny parti síkságból vulkanikus sziklák nőnek ki, magasan a burjánzó esőerdő felé emelkedve, mintegy hegyes gerincet adva Grenadának, mely jelenleg a Grand Etang Nemzeti Park védelmét élvezi.
A Grand Etang egyébként nem más, mint egy vízzel telt kráter, melyről azt regélik, hogy feneketlen. Talán ennek köszönhető, hogy csak kevesek mernek megmártózni a hátborzongatóan csendes vízbe.
A túrázás szerelmeseit számtalan ösvény várja, melyek például a Concord Falls vízeséshez vezetnek.
Terület: 316 km2
|
Az ország, ahol nem lehet unatkozni. Habár a szikla és mészkő alkotta sziget nem túl nagy, mégis számtalan fesztiválnak ad otthont, egész éven keresztül, bár a csúcspont vitathatatlanul a nyári szezon. Ilyen például a Mediterrán Ételek Fesztiválja, a Máltai Tűzijáték Fesztivál, a Jazz Fesztivál, valamint mind közül a legnagyobb, az Eurovíziós Dalfesztiválra való bejutásért folytatott küzdelem kétnapos finise.
Ha besokallunk a rendezvényektől, a tömegtől, akkor átruccanhatunk a közeli lakatlan szigetek valamelyikére, vagy megszemlélhetjük az egykori őslakók által hátrahagyott megalitokat.
Terület: 61 km2
![]() |
Az embernek az az érzése támad ebben az Olaszországba ékelődött államban sétálgatva, mintha egy repülőről nézne alá, köszönhetően a terület magas fekvésének. A Krisztus után 301-ben, egy Marino nevű kőfaragó által alapított városállam a világ legidősebb köztársasága, melyet átitat a középkori történelem. Itt járva így nem szabad kihagyni a három sziklatetőre épült erődök egyikét sem, melyek közül a legrégebbi a 10. században épített Rocca Guaita.
Terület: 160 km2
|
Habár Svájcban és Ausztriában szeretnek Liechtensteinen élcelődni, ez a kis ország igenis jó néhány dologgal dicsekedhet. Például fantasztikus sípályákkal, melyek Malbun falucska köré szerveződnek, ami már több mint 10 téli olimpiai aranyéremmel gazdagította az országot. Amikor pedig nem síszezon van, akkor nyeregbe lehet pattanni, és végigkerékpározni a több mint 90 km hosszú Rajna-völgyön és az Eschnerberg-hegy körül.
Terület: 181 km2
|
A 60 korall atollból és szigetből álló szigeteket 52 ezren lakják. A régió különösen a kókuszdióról ismert, valamint arról, hogy maga a paradicsom a búvárkodás szerelmesei számára, ahol a kristálytiszta vízben az alámerülők a zátonyok csodás élővilága mellett azt is megszemlélhetik, hogyan veszi birtokába a természet a második világháborús roncsokat. Az itt található Wotje-atollt tartják a világ legszebb atolljának, a lagúnájával és az itt élő óriásrákokkal együtt, melyeket a helyiek nagy előszeretettel gyűjtenek be étkezési célra.
Terület: 261 km2
![]() |
A karibi térségben lévő St. Kitts & Nevis-ről gyakran mondják, hogy olyanok, mintha a Csendes-óceán déli részén lévő burjánzó trópusi paradicsomok közé tartoznának. St. Kittsen, a két sziget közül a nagyobbikon, egy hegylánc vonul végig, melyet sűrű esőerdő borít, és amely fölött ott tornyosodik a már kialudt, Mt. Liamuiga vulkán felhőkbe burkolózó csúcsa.
A helyi kormány nagyon komolyan veszi a környezetvédelmet, például törvény tiltja a pálmák magassága feletti építkezést. A tenger partján is igyekeznek megóvni annak eredeti állapotát, mint ahogy a környező vizekét is, melyeket előszeretettel látogatnak a búvárok a világ minden részéről.
Terület: 298 km2
|
2000 sziget, melyből mindössze csak 200 lakott. Ha az ember éppen nem napozni akar, akkor úszhat a delfinekkel, na nem aquaparkban, hanem az óceánban. Kedvelt turistaszórakozás még az éjjeli horgászat, ahol az egyébként nem túl szerencsés ho-ho-horgászok is biztos szerencsével járnak.
Terület: 26 km2
|
9 atoll és sziget alkotja az országot, mely egyike a világ legelszigeteltebb államainak, a Csendes-óceán egyik idilli, még agyoncivilizálatlan szegletében. A turizmus se nagyon éri el, lévén nagyon költséges mulatság ide eljutni.
Terület: 21 km2
|
A látogatás fő oka a világ legkisebb országába: a tanulás. Az első ideérkező európaiak által a buja vegetáció és barátságos őslakosok miatt Kellemes-szigetnek keresztelt Nuaru sajnos a természetes erőforrások elkótyavetyélésének elrettentő iskolapéldájává vált. Szűk 50 év alatt a brit és ausztrál bányatársaságok 80%-át tették tönkre a sziget 21 km2-ének. Az általuk hátrahagyott sivár táj sokkoló és nehezen felejthető lecke arról, milyen pusztításra képes az emberi mohóság.