hirdetés
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Női megérzés – különleges képesség vagy kitaláció?

 

Számtalanszor megesik, hogy valamilyen eseményt, akarva akaratlanul előre megérzünk, kitalálunk gondolatokat, megjósolunk eseményeket, majd mindezt egy különös intuícióval, a női megérzéssel magyarázzuk. Különleges képesség vagy csupán kitaláció?

„A női megérzés létezik, mindig is volt és lesz is” – bármennyire meglepő, de ez a mondat nem egy nő szájából hangzott el. Olyan férfi nyilatkozott egyértelműen a dologról, akitől az ezotéria és a megmagyarázhatatlan jelenségek világa igen távol áll. „A nőket úgy ’programozták’ hogy kiegészítsék férfitársaik néha hiányos gondolkodását, és fordítva” – állítja, és érvelését, úgy tűnik, már a tudomány is alátámasztotta.

 


 

A logikusan gondolkodók szerint a különlegesnek cseppet sem nevezhető női megérzés csupán a két nem eltérő agyi felépítésével indokolható, hiszen a nők nagyobb arányban használják a jobb, köztudottan az érzelmekhez köthető agyféltekéjüket, míg a férfiak esetében a kihasználtság a bal agyféltekére összpontosul jobban, mely a logikus dolgokért felel. A nők kifinomultabb érzékeire a magyarázat tehát ez lenne, ugyanis a hölgyek állítólag minden apró momentumra felkapják a fejünket, a legcsekélyebb jelre is figyelnek, majd reagálnak, ráadásul sokkal gyorsabban az ellenkező nem tagjainál. Vajon tényleg ilyen egyszerű lenne a magyarázat?

„Nem kötném csak a nőkhöz az intuíciót, inkább általánosnak nevezném mindkét nem esetében. Tény és való, hogy létezik. Ha nem hallgatok rá, mindig beigazolódik, hogy rosszul tettem, még akkor is, ha elsőre logikátlannak és bugyutaságnak tűnik a sugallat” – nyilatkozta kérdésemre Flóra, aki több olyan esetet is elmesélt, amit mi nehezen tudunk a tudományos magyarázattal alátámasztani.

 


 

„Évek óta rendszeresen előfordul, hogy pont akkor telefonál vagy küld üzenetet a párom, amikor megfogom a telefont, hogy felhívjam. Természetesen ez fordított esetben is tökéletesen működik, hiszen többször előfordult az is, hogy megéreztem, amikor szüksége volt rám, és azonnal felhívtam. Mi már ezen a dolgon nem lepődünk meg, az életünk természetes részének tartjuk.” – meséli. Hasonló történetet tudtam meg Ilditől is, aki férjével hosszú ideig csak telefonon és interneten keresztül tudott kommunikálni.

„Tipikus ’hiszem, ha látom’ beállítottságú ember vagyok. Sohasem hittem természetfeletti dolgokban, azonban azt egyértelműen kijelenthetem, hogy a megérzések működnek, nálam pedig ez többször is beigazolódott. Hosszú ideig távkapcsolatban éltem, és mivel a szüleimnél laktam, a telefonomat mindig elnémítottam, hogy ne zavarja őket, ha párommal üzenetet váltunk. Ennek ellenére szinte kivétel nélkül megéreztem, amikor sms-t kaptam tőle. Ahogy a kezembe vettem a telefont, már jött is a szerelmi vallomás.”

Veletek történt már hasonló eset?

 

 
 
Keresés
 
hirdetés
Ajánlott oldalak