hirdetés
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Bakik a konyhában

 

Van, aki betű szerint követi a recepteket, mások kicsit alakítanak rajtuk és olyanok is akadnak, akik merészen kísérleteznek az ízek birodalmában. Időnként azonban megesik, hogy a véletlen ragadja magához a fakanalat.

Így történt ez jó néhány, mondhatni világszerte ismert és népszerű étel esetében is. Gondolnád, hogy a sors szeszélyének köszönhetik a „megszületésüket”?

Csokidarabok a kekszben


Számunkra már természetes, hogy a kekszek egy részében apró csokoládémorzsák rejtőznek így téve még fenségesebbé az íz élményt. Eredetük nem is tekint vissza oly távoli múltra, az 1930-as években született meg az első csokidarabokkal dúsított keksz. Ruth Graves Wakefieldnek köszönhetően, akinek a férjével közösen vezetett Boston és New Bedford közötti vendéglője, a Toll House Inn messzeföldön híres volt desszertjeiről. A csokoládédarabok először abban a reményben kerültek bele a kekszbe, hogy majd elolvadnak, és barnává varázsolják. Nem így lett, ám megszületett a csokidarabos keksz, melynek a receptjét megalkotója eladta a Nestlé-nek, annak a fejében, hogy élete végéig ingyen kapja a cégtől a csokoládét.

Fordítva sütött gyümölcstorta – tarte tatin


A legenda szerint az alapreceptben almás, ám nektarinnal, barackkal is gyakran készített karamellás, vajastésztás finomság az 1880-as években keletkezett a Tatin hotelt üzemeltető Tatin nővérek, Stéphanie és Caroline konyhájában. Állítólag a fáradt Stéphanie almás lepényt készített, ám túlfőzte a gyümölcsöt, de megpróbálta menteni a menthetőt, és ebben az igyekezetében tészta alappal borította a tetejét. Egy másik történet szerint egész egyszerűen fordítva sütötte meg a pitét. Akárhogy is volt, mennyei édesség került ki a sütőből.

Pálcikára fagyott ital

Ki ne ismerné a pálcikás jégkrémeket. Bármilyen hihetetlen is, egy 11 éves fiúnak köszönhetjük a létezésüket. Történt ugyanis, hogy a nevezett korban lévő Frank Epperson 1905-ben kinn hagyta San Francisco-i házuk tornácán az üdítőjét, amit porból és vízből kotyvasztott, benne a kanállal. Aznap éjjel rekord hideg volt, az ital belefagyott a pohárba. Frank reggel megpróbálta kihúzni a pohárból a keverőt, de az immár szilárd halmazállapotú ital is jött vele. Alapos fejlesztés után 1924-ben bejegyeztette a szabadalmát, a Popsicle-t, amit eredetileg hét ízben lehetett kapni. Ma már természetesen cukormentes változatban is hozzájuthatunk a „pálcikára fagyott italhoz”.

A ropogtatnivalók királya


Vitatott az eredete, de sokan egy amerikai szakácsnak, George Crumnak tulajdonítják a létrejüttét. Állítólag 1853-ban egy vásárló arra panaszkodott, hogy túl vékony a sült krumplija. Crum ezen nagyon kiakadt, és bosszúból papírvékonyra szelte a burgonyát, ropogósra sütötte azt, majd jól megsózta. Azt hitte, így ehetetlenné tette az étket. Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna, hiszen a revans étel hihetetlen népszerűségnek örvend, még annak ellenére is, hogy a táplálkozás-szakértők nem igazán javasolják.

Két kenyér között


A szendvics, vagy angolosan írva sandwich John Montaguról, Sandwich negyedik grófjáról kapta a nevét. Állítólag úgy jött létre, hogy a gróf, miközben nagyban kártyázott, megkérte az inasát, hogy vigyen neki húst két szelet kenyér közé implementálva, hogy ne kelljen egy pillanatra se abbahagynia a játékot. Nem rossz történet, de valószínűleg ennek az éteknek a gyökerét máshol kell keresnünk. Egyes utalások szerint Hillél híres ókori talmudi mester már az időszámítsunk előtti században is valami hasonlót fogyasztott: bárányhússal és fűszernövényekkel töltött maceszt készített a zsidó húsvét idején.

 

 
 
Keresés
 
hirdetés
Ajánlott oldalak