hirdetés
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Botrányos csokoládét fejlesztett a Cadbury!

 

Szinte mindenki belefutott már abba a kellemetlenségbe, hogy nyáron elfelejtette hűvösre tenni a csokoládéját, esetleg óvatlanul zsebre vágta, és a korábban csinos tábla folyékony masszává olvadt, amit csak kiskanállal lehetett kitermelni a csomagolásból, vagy haladéktalanul a hűtőbe helyezve ismét szilárd halmazállapotúvá konvertálni. Nos, a Cadbury fejlesztői is átélhették már ezt a dicstelen állapotot, ugyanis kifejlesztették azt a tejcsokoládét, ami nem olvad el a melegben: három órán keresztül lehet 40 fokos hőmérsékleten hagyni anélkül, hogy az említett halmazállapot-változás bekövetkezne. Első körben ártatlan és jó szándékú innovációnak tűnik a dolog, mégis heves viták kereszttüzébe került, ugyanis komoly nemzeti indulatokat gerjesztett a derék britek körében.

 



A szigetlakók nemzeti büszkeségét az piszkálta meg, hogy a Cadbury nem a brit piacra szánja az új csokoládét. Ennek pedig az az oka, hogy azon a tájékon viszonylag ritkán kúszik olyan magasra a hőmérséklet, hogy veszélyeztetné a csokik halmazállapotát. A gyártó ezért úgy döntött, hogy olyan melegebb éghajlatú országokban fogják forgalmazni az új terméket, mint India vagy Brazília. A történethez az is hozzátartozik, hogy a Cadbury két éve az amerikai Kraft Foods cégcsoport tagja lett, amit nem viseltek könnyen a britek, így ez a vita nem pusztán az új termékről szól, hanem a sértett nemzeti öntudatról. A brit alattvalók ugyanis már azt is nehezen nyelték le, hogy egyik ikonikus csokimárkájuk külföldi tulajdonba került, ez az újabb ügy pedig megerősíti őket abban a hitükben, hogy a Kraft nem veszi figyelembe a brit hagyományokat.

Több prominens személyiség is megszólalt az ügyben, Robert Halfron, Harlow konzervatív parlamenti képviselője például így nyilatkozott a Mail on Sunday című lapnak: „Úgy tűnik, hogy mi újítunk, a legjobb termékekből pedig a külföldiek részesülnek.” Angus Kennedy csokoládékóstoló pedig nem látja okát, hogy miért nem lehetne az Egyesült Királyságban forgalmazni a csokoládét legalább nyáron, hiszen elég csak a gyerekekre gondolni, akik előszeretettel raktároznak édességet a zsebükben, és az bizony megolvad.

Tony Bilsborough, a Craft Foods képviseletében elmondta, hogy nem szerepelt a terveik között, hogy a brit piacon is értékesítik az új csokoládét, hiszen Nagy-Britanniában meglehetősen ritkán van olyan magas hőmérséklet, ami veszélyeztetné a csokoládé halmazállapotát. Ezek után persze könnyen lehet, hogy felülvizsgálják az álláspontjukat, és elvi okokból a szigetországban is forgalmazzák majd a trópusokra szánt csemegét.

 

 
 
Keresés
 
hirdetés
Ajánlott oldalak