Hozzávalók:
4 csirkecomb
2 dl tej
2 evőkanál olaj
1 dl kefir
1 evőkanál finomliszt
1 teáskanál mustár
1 teáskanál citromlé
1 gerezd fokhagyma
1 mokkáskanál reszelt citromhéj
ízlés szerint só és törött bors
csipetnyi cukor
|
A
csirkecombokat besózzuk, félretesszük. A mártáshoz a margarint habzásig
forrósítjuk a liszttel, majd a tejjel felöntjük, és sűrűre főzzük. Közben
kevergetjük, hogy ne éghessen le. Beletesszük a mustárt, a kefirt, a
citromlevet, a zúzott fokhagymát, és jól összekeverjük. Kevés sóval,
borssal, cukorral ízesítjük.
Az olajat serpenyőben felforrósítjuk, majd a csirkecombok mindkét felét átsütjük. Ezután fél pohárnyi vizet ráöntünk, és befedve puhára pároljuk. Végül ráöntjük a mártást és jól összeforraljuk.
Mindenféle köret jó hozzá, ami a mártásos húsokhoz illik, nekünk zsemlegombóccal ízlik a legjobban!
Jó étvágyat
kívánok hozzá!