hirdetés
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Ősz vagyok, és büszkén viselem!

 

 

Egy texasi nő beperelte a volt munkáltatóját, miután fakuló tincseinek befestésére akarták kötelezni.

Az ingatlanügynökként dolgozó Sandra Rawline (52) vállig érő ősz haja annyira zavarta főnökének esztétikai érzékét, hogy az még azt sem átallotta felajánlani neki, hogy akár saját kezűleg is befesti neki.  Rawline azonban nem hagyta magát: „Ősz vagyok, és kész!” felkiáltással rohant is a bíróságra, és diszkrimináció miatt perbe fogta a deresedő hajkoronát igencsak túlreagáló munkaadóját.

 

 

Sokak hajában már a 20-as éveik elején megjelennek az első szürke vagy éppen világítón fehér szálak, és bizony a mennyiség az évek számával egyre csak szaporodik. Mit lehet tenni? Van, aki melírt húzat bele, van, aki szőkíti, mások az eredetire próbálják visszafesteni, és olyanok is akadnak, akik vörös, padlizsán, eper és ki tudja még milyen árnyalatokban kezdenek pompázni. És persze olyan is akad, aki elfogadja, hogy őszül, és így érzi jól magát. Valljuk be, ők vannak kevesebben, hiszen manapság azt sulykolják belénk, hogy az idő pergése a fejünk felett ciki, szinte kötelező a lehető legjobban lassítani látható jeleinek manifesztálódását. Nem akarunk filozófiai fejtegetésbe kezdeni a témával kapcsolatban, inkább visszakanyarodunk Rawline esetéhez és arra kérünk, állj meg egy pillanatra, és gondolkozz el rajta, te mit tennél, ha hasonló helyzetbe kerülnél?

 

 
 
Keresés
 
hirdetés
Az enyém!!!! 
Amikor se dio se mäk nincs benne....
 
Ajánlott oldalak