hirdetés
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Szépségtitkok a nagyvilágból

 

Bármerre is járunk a nagyvilágban, bármilyen hatalmas különbségeket fedezünk is fel utunk során, mindig fogunk azonos vonásokat is találni. Például azt, hogy a hölgyek bárhol is éljenek, szeretnének vonzók lenni, és ehhez jó néhány módszert ki is fejlesztettek, melyek tökéletesen illeszkednek lehetőségeikhez és a viszonyokhoz, melyekhez alkalmazkodniuk kell.

Induljunk hát egy világ körüli szépségkörútra!

India


Indiában a Himalájától a dél-nyugati síkságon található Kerala államig az asszonyok - fiatalok és idősek egyaránt - reggelente rászánnak néhány percet, hogy feldaraboljanak egy kis gyömbért és összekeverjék egy kanál mézzel. A keverékhez vizet adnak, majd élvezettel elkortyolgatják az így kapott italt, melyben a méz édessége elegyedik a gyömbér jellegzetes aromájával. Az eredmény? Nos, állítólag ragyogó és ráncmentes bőr egészen idős korig.

Japán

Az itt élő hölgyek nem igazán rajonganak a napbarnított bőrért, porcelán fehérségre törekszenek. Ezért aztán mini helyett hosszú ruhákat hordanak, a szabadon maradó bőrfelületeket pedig a lehető legmagasabb védelmet nyújtó UV-szűrős krémmel kenik szorgosan. Enélkül ki se teszik a lábukat az utcára. Ez a fokozott napkerülés pedig egészen középkorukig vagy még annál is tovább sima, harmatos bőrt ajándékoz nekik.

Belize

A karibi térségben található kis országban a kókuszolaj nagyjából olyan hétköznapi mint nálunk a napraforgó. Az itt élő hölgyek pedig a lehető legtöbbet hozzák ki belőle, például a finom ráncok kisimítására vagy a száraz bőr bársonyossá tételére. Ráadásul a kókuszolaj természetes napvédőként is használható!

Ausztrália

Az őslakos nők esküsznek rá, hogy a cickafark gyökerének a segítségével megelőzhető a terhességi csíkok kialakulása. Lehet benne valami, hiszen a gyógynövény bőrhidratáló és gyulladáscsökkentő hatással is dicsekedhet.

Dominikai Köztársaság

Itt már a kislányok is jól tudják, hogy az erős és egészséges körmök kulcsa a fokhagyma. Vékony szeletekre vágják, és belekeverik a körömlakkba, majd minimum egy hétig érni hagyják a keveréket. A lakkot egy rétegben viszik fel a körmökre, melyek így nemcsak erősek lesznek, de a fokhagyma baktériumölő hatásának köszönhetően a fertőzések nagy része is kiküszöbölhető.


Spanyolország

Hajunk természetes mivoltában távolról se homogén színű, világosabb és sötétebb tincsek találhatók benne. A spanyol nők szeretik a világosabb árnyalatokat még jobban kihangsúlyozni. Tőzegáfonya levével érik el a kívánt hatást. Miután samponnal megtisztították a hajukat ¼ csésze tőzegáfonya levet kevernek el ¼ csésze vízzel, és az így kapott eleggyel öblítik át a tincseiket. A módszer inkább a barna hajúaknál válik be, a szőkék citromot használnak áfonya helyett.

 

 
 
Keresés
 
hirdetés
Ajánlott oldalak