Vitán felül áll, hogy az étkezés az egyik legalapvetőbb örömforrás. Még az utcán, papírzacskóból elmajszolt pogácsa is elmondhatatlan gasztronómiai élményt tud okozni, ha a megfelelő pillanatban vesszük magukhoz. És akkor még nem is említettük a magasabb kulináris régiókat, ahol az étkezés már valódi művészet és ennek megfelelően szinte érzéki örömet okoz. Mindennek pedig szinte törvényszerű következménye, hogy olykor túlesszük magunkat és partra vetett bálnaként vergődünk bőszen fogadkozva, hogy soha többet nem követünk el ilyen mértéktelenséget. Aztán persze nem okulunk a tapasztalatainkból, és idővel újra megtesszük, hiszen az emberi természet szerencsés esetben meglehetősen távol áll az aszkézistől. Vannak azonban olyanok, akiknek a mindennapjait uralja ez az érzés: ők az érzelmi evők, akik számára az ételek jelentik a legfőbb örömforrást.
 |
Az érzelmi evők számára az étel elsősorban lelki szükséglet, és messze nem a testi szükségletek kielégítéséről szól. Az étel egy megnyugtató és vigasztaló tárgy számukra: ezzel kezelik az erős érzelmeiket, függetlenül attól, hogy pozitívak vagy negatívak-e. Ha idegesek, szorongnak vagy épp depressziósak, gyorsan elmajszolnak egy szelet csokit vagy épp egy jó csülkös bablevesben lelnek vigasztalást. De ugyanez a helyzet akkor is, ha sikert érnek el vagy szerelembe esnek; ebben az esetben étellel jutalmazzák magukat. Jellemzően az érzelmi evők nem salátalevelekre vagy kaukázusi kefírre pörögnek rá, hanem csokoládéra, illetve magas zsír- és cukortartalmú ételekre. Különösen az utóbbi kategória élvez kiemelt figyelmet körükben.
A sajátos viselkedés mögött az húzódik meg, hogy az étel szerepe átértékelődött náluk: az adekvát megküzdési mechanizmusok helyét átvette az evés. Ennek a gyökerei akár a gyerekkorba is visszanyúlhatnak: akit ugyanis úgy neveltek, hogy minden reakciójára etetéssel válaszolnak, hajlamosabb az érzelmi evésre. Ugyanígy azok is veszélyeztetettebbek, akiknek gyengébbek a szociális skilljeik, hiszen a támogató kapcsolatok felépítése helyett a könnyen elérhető, mindig kéznél lévő ételeket választják. Az ilyen tipikus csoportokon kívül tulajdonképpen bárkinél kialakulhat a probléma, elég valamilyen traumatikus élmény, súlyos mélypont, aminek könnyű kezelése egy kis nassolás, majd még egy kicsi és még egy kicsi. Sokan nincsenek is tudatában annak, hogy érzelmi evők, hiszen annyira berögzült már ez a szokás, hogy nem érzik abnormálisnak, és csak akkor szembesülnek vele, amikor rendre sikertelenül végződnek a fogyókúráik, mert képtelenek betartani a diétát.
|
Teszteld, hogy érzelmi evő vagy-e!
Ha az alábbi kérdések többségére igennel válaszolsz, jó eséllyel érintett vagy a problémában. Akkor is eszel, ha nem vagy éhes? Az ételek javítják a hangulatod? Az evéshez fordulsz, ha zaklatott vagy? Nehézséget okoz számodra, hogy kontrolláld az elfogyasztott ételek mennyiségét? Bűntudatot érzel egy-egy evés után? |
A nagy kérdés persze az, hogy mi a teendő, ha egy érzelmi evő szabadulni szeretne a szenvedélyétől. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy miután felismerték a problémát, elkezdenek tudatosan elhatárolódni az evéstől, szorongnak az ételektől, hiszen attól tartanak, hogy érzelmeik elragadják őket, és mire észbe kapnak, már egy szelet csokitortával vezetik le a napi stresszt. Ez azonban a lehető legrosszabb, amit tehetnek, hiszen hamar visszaüthet ez az önkorlátozás, és könnyen előfordulhat, hogy súlyos falásrohamban törnek utat az elfojtott vágyak. A legcélravezetőbb, ha több fronton intéz támadást az érintett szenvedélye ellen.
Az első lépés az érzelmek normális mederbe terelése. Az érzelmi evők ugyanis jellemzően szélsőséges érzelmeket táplálnak az ételek iránt: egyszerre imádják és gyűlölik őket. Imádják, hiszen örömet, megnyugvást adnak számukra, ugyanakkor utálják is, hiszen bűntudatot, sok esetben rosszullétet és súlygyarapodást okoznak. De leginkább azért gyűlölik, mert ha nem is tudatosítják magukban, azért érzik, hogy függnek tőlük érzelmileg. Épp ezért nagyon fontos legyőzni ezeket az ambivalens érzéseket, és az ételek lassú, megfontolt élvezetét előtérbe helyezni. Ez egy hosszabb folyamat és egyáltalán nem zökkenőmentes, de végcélként mindenképpen ezt kell kitűzni.
 |
A másik fontos dolog az adaptív megküzdési mechanizmusok kiépítése. Érdemes feltenni a kérdést, hogy mit pótol az evés. A barátokat? A párkapcsolatot? A stressz kezelést? Esetleg az önérvényesítés képességét? A válaszok nagyon sokfélék lehetnek, de mindenképpen tisztázni kell, hogy minek a helyét vették át az ételek. Ha ezt sikerült tisztázni, el lehet kezdeni felépíteni a hiányzó területeket, és így fokozatosan az élet megfelelő területére utalni az étkezést.
