hirdetés
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Te is istennő vagy!

 

 

Az ókori görög asszonyok tudták, hogy istennők élnek bennük. Hittek benne és tapasztalták, hogy sorsuk vagy foglalkozásuk által megszabott szerepükben egy bizonyos istennő uralma alatt állnak. Tudták például, hogy a fiatal lányok Artemisz befolyása alatt állnak, a férjes asszonyok Hérához fohászkodtak, Hesztia pedig abban nyújtott segítséget, hogy a házat otthonná tegyék. Jean Shinoda Bolen amerikai pszichiáter a női pszichét kutatja, és felfedezte, hogy ezek az antik istennők ugyanúgy ott élnek bennünk, modern nőkben is, és irányítják cselekedeteinket, meghatározzák kapcsolatainkat és döntéseinket, csak nem vagyunk már tudatában ennek. Pedig nagyon is hasznos, ha felfedezzük a bennünk élő istennőt, és legalább olyan hasznos, ha felismerjük, más nők melyik istennő befolyása alatt állnak. Jobban megértjük ugyanis önmagunkat és másokat.

 


 

Sokfélék vagyunk. Az, ami egyik nő számára létfontosságú, a másik számára teljesen érdektelen, hiszen más istennő munkál benne. Az, hogy éppen melyik istennő aktivizálódik egy nő életében, és hogy mikor, nagyon sok tényező kölcsönhatásától függ. Nagyon fontos a személyiség és a családi háttér, de a kultúra is alapvető hatással van rá. Egy istennőt életre hívhat valakiben egy személy vagy esemény is. Ha szerelmesek leszünk, szinte biztos, hogy elkezd munkálni Aphrodité, ahogy a legtöbb nő dühös Héraként kezd viselkedni, ha a párja félrelép. Ugyanígy életünk különböző szakaszainak is megvan a domináns istennője, hiszen egészen más értékrend és gondolkodásmód jellemez egy fiatal lányt, aki női léte elején van, és egy érett asszonyt, aki sok mindent megtapasztalt már.

Az elmélet megalkotója szerint hét görög istennő élhet és munkálkodhat bennünk.

 

Artemisz

A Hold és a vadászat szűz istennője, ő segít a szülésnél, védelmezi a nőket és a gyerekeket. Ha független, önálló személyiség vagy, aki saját céljait követi és mindennél fontosabb számodra, hogy kibontakoztasd tehetséged és megvalósítsd önmagad, minden bizonnyal Artemisz munkál benned. Az Artemisz típusú nők megállnak a saját lábukon, céltudatosak és kitartóak, igazi feministák. Férfi nélkül, egyedül is teljesnek érzik magukat, a párkapcsolatot másodlagosnak tekintik. Szívesen lépnek szövetségre más nőkkel és igazi testvéries viszonyt alakítanak ki velük.

 

Athéné

A bölcsesség, a mesterségek és a stratégia istennője. Ha szíved helyett inkább az eszedre hallgatsz, gyakorlatias vagy, logikusan gondolkodsz, és inkább férfiakkal barátkozol, akkor Athéné típusú nő vagy. Az ilyen típusú nők nyugodtak, intelligensek, befelé fordulók, gyakorlatiasak és konzervatívok. A férfiakkal remekül együtt tudnak működni barátként, kollégaként úgy, hogy az erotika fel sem merül. Nehezen kötelezik el magukat, de ha egyszer igent mondanak egy férfinak, kitartanak mellette a végsőkig.

 

Hesztia

A családi tűzhely védője, a házias élet és a családi élet istennője. Ha számodra az otthon melege a legfontosabb, szívesen végzel házimunkát, befelé forduló vagy és inkább az intuíciódra hagyatkozol, mint a józanészre, akkor téged Hesztia irányít. Az ilyen típusú nők önmagukon átszűrve értelmezik a világot és belső hangjuk, szubjektív élményeik sokkal fontosabbak számukra, mint az objektív tények. Nem érzik nyűgnek a házimunkát, hiszen a házi tűzhely a legfontosabb számukra, így ez a tevékenység egyfajta kiteljesedés számukra. Nagyon gyakran fordulnak a vallás felé, ilyen közösségekben rengeteg Hesztia típusú nőt találni.

 


 

Héra

Zeusz felesége, a házasságot és a születést védelmező istennő. Ha mindennél fontosabb számodra a házasság, férjed jelenti életed középpontját és hajlamos vagy a féltékenységre, Héra munkál benned. Az ilyen típusú nőket a szélsőségek jellemzik: minden érzés végleteit képesek rendkívül intenzíven megélni. Ugyanolyan felfokozottan élik meg a boldogságot és a fájdalmat egy párkapcsolatban. Náluk hűségesebb, állhatatosabb és kitartóbb társ nincs, de ők a legféltékenyebbek, leginkább bosszúállók is, ha úgy fordul a helyzet. Számukra a házasság a legfontosabb, valósággal szégyellik, ha nem tudnak hamar férjhez menni, épp ezért ők süllyednek a legmélyebb gyászba, ha elveszítik a társukat.

 

Démétér

A földművelés és a termékenység istennője. Ha az anyaság a legfontosabb számodra, és az tesz leginkább boldoggá, ha a főztöddel táplálhatsz másokat és gondoskodhatsz a szeretteidről, Démétér befolyása alatt állsz.  Azok a nők, akiket ez az istennő irányít, mindennél jobban vágynak az anyaságra, kislány koruktól arra készülnek, és üresnek érzik az életüket, ha nem válik valóra ez a vágyuk. Igazi ősanyák, akik gondoskodóak, empatikusak és megbízhatóak, de tigrisként küzdenek, ha a gyerekük érdekeiről van szó. Gyakran választanak segítő foglalkozást és szívesen jótékonykodnak.

 

Perszephoné

Démétér lánya, akit Hádész elrabolt és az Alvilág királynéjává tett. Ha inkább passzív vagy, és a dolgok csak úgy megtörténnek veled, nem te irányítod őket, ha engedékeny vagy és tartózkodó, Perszephoné munkál benned. Az ilyen típusú nőket egyfajta öntudatlanság jellemzi: nincsenek tudatában saját szépségüknek, ahogy vágyaiknak és hatalmuknak sem, ezért ártatlan, kislányos benyomást keltenek. Nagyon hamar alkalmazkodnak, idomulnak másokhoz. Nagyon könnyen formálhatók: ha a Perszephoné-nő számára fontos személy jelzi, hogy mit szeretne vagy milyennek szeretné őt látni, nem áll ellen, felveszi a kívánt szerepet.

 

Aphrodité

A szerelem és a szépség istennője. Ha könnyen szerelmes leszel, és számodra a szépség, a szerelem, a szexualitás és a csábítás a legfontosabb, Aphrodité befolyása alatt állsz. Az ilyen típusú nő igazi végzet asszonya, de minden nőben átveszi ez az istennő az irányítást, amikor szerelmes lesz. Az ilyen típusú nőknek nagyon erős szexuális kisugárzásuk van, így könnyen beléjük bolondulnak a férfiak. A szerelem mellett azonban van egy másik aspektusa is Aphroditének, mégpedig a kreativitás: az alkotóerő, a teremtés és az önkiteljesítés nagyon jellemzi ezeket a nőket.

 

Előfordulhat, hogy több jellemzésben is magadra ismertél. Nagyon gyakori, hogy több istennő is lakozik egy nőben egyidejűleg, és az élete különböző területeit irányítják. Minél összetettebb személyiség valaki, annál többféle szerepet képes megélni, és mindegyik szerepéhez egy-egy istennő kapcsolódik. Érdemes megfigyelni, hogy melyik istennő a domináns benned, illetve ha több van, melyik milyen helyzetben válik aktívvá. Ha felismered őket, akár tudatosan is aktivizálhatod azt, amelyikre szükséged van az adott élethelyzetben, ahogy az ókori görög asszonyok is tették.

 

Van véleményed? Érdekel egy téma, amiről még nem volt itt szó? El akarod mondani? Csatlakozz Facebook oldalunkhoz és mesélj, kérdezz!  

 

 
 
Keresés
 
hirdetés
Az enyém!!!! 
Amikor se dio se mäk nincs benne....
 
Ajánlott oldalak