Az ökológiai lábnyom mibenlétével már nagyjából mindenki tisztában van, és mérete miatt szégyenkezik is a túlcivilizált ember. Most azonban újabb fogalommal kell megismerkednünk, ugyanis itt a Slavery Footprint, vagyis rabszolga lábnyom. A rabszolgaság intézménye ugyanis mind a mai napig létezik, az amerikai külügyminisztérium becslése szerint nagyjából 27 millió rabszolga él világszerte. Ennél is sokkolóbb adat, hogy egy átlagos nyugati fogyasztóra 55 rabszolga munkája jut. Nem tudunk tehát elhatárolódni a jelenségtől, akaratlanul is rabszolgatartóvá válunk mindannyian pusztán azáltal, hogy megvásárolunk bizonyos termékeket.
|
Egy nemrégiben indult honlapon bárki kiszámolhatja a saját rabszolga lábnyomát, vagyis azt, hogy hány rabszolga munkája szolgálja ki fogyasztói igényeit. A Fair Trade Fund által üzemeltetett honlapon azt is pontosan definiálják, hogy mit értenek modernkori rabszolgaságon: ebbe a csoportba tartozik minden olyan ember, akit fizetség nélkül, erőszakkal kényszerítenek munkára, akit kizsákmányolnak, és akinek nem áll módjában változtatni a körülményein. Kínában, a focilabdát gyártó üzemekben például nem ritka, hogy napi 21 órát dolgoznak a munkások, ráadásul mindezt szabadnap nélkül. Az ilyen munkásokból van 27 millió világszerte, mi pedig nap mint nap megvásároljuk az általuk gyártott termékeket anélkül, hogy tudnánk, mit is veszünk voltaképpen. Így válunk mi is rabszolgatartóvá.
A honlap és a mögötte álló szervezet tevékenysége azonban nem merül ki annyiban, hogy ki-ki kiszámíthatja, fogyasztói szokásai mennyiben támogatják a modernkori rabszolgaságot. Távlati célja egyfajta szemléletváltás előidézése a gyártók és a vásárlók körében is. Azt szeretnék elérni, hogy a vállalatok tudatosabban válasszák meg beszállítóikat, a fogyasztók pedig a megvásárolt termékeket. Ennek érdekében tájékoztatják a fogyasztókat, hogy milyen termékek készültek ilyen módon, sőt még egy mobiltelefonos alkalmazást is fejlesztettek, melynek segítségével akár vásárlás közben is információkat szerezhetünk a kiszemelt termék keletkezési körülményeiről.