hirdetés
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Aludj cellában!

A Marseille kikötője közelében található a Földközi-tenger legkisebb szigetén épült If vára csak egy lenne a történelmi látnivalók közül, ahol néhány turista lézeng, ha nem tett volna szert világhírnévre egy regénynek köszönhetően. Dumas híres regényhőse, Edmond Dantes ugyanis If várában raboskodott, míg bravúrosan meg nem szökött. Ennek köszönhetően a vár kötelező látnivaló a Marseille-be látogató irodalomkedvelő turisták számára.

 




A szigeten a 16. század elején épült vár I. Ferenc parancsára. Eredetileg erődítménynek készült, ám hamar rájöttek, hogy a kopár szigeten épült vár tökéletesen alkalmas elítéltek fogva tartására, hiszen  szinte lehetetlen megszökni onnan. Épp ezért évszázadokig nem is használták másra. Ennek köszönhetően Dumas is ideális helyszínnek találta Monte Cristo grófja című regényéhez. Itt raboskodott hőse, Edmond Dantes, aki tizenhárom évig tervezte a szökését, míg végül sikerrel járt, és bosszút állhatott azokon, akik tömlöcbe juttatták. Ez már önmagában is elég ahhoz, hogy közkedvelt turistacélponttá váljon, ám a regényből készített fimet is itt forgatták 2002-ben, ami igencsak megnövelte a hely forgalmát.

 




A várat restaurálták, és a turisták igényeihez igazították, korlátokat, ajtókat szereltek fel. Az igazán elszánt rajongóknak pedig lehetőségük van éjszakánként 600 euróért egy 500 éves cellában aludni, hogy még inkább átérezzék Edmond Dantes sorsát.

 
 
Keresés
 
hirdetés
Ajánlott oldalak