hirdetés
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Horror Drakula templománál

 

A hátborzongató öreg templom Bram Stoker fantáziáját is megmozgatta. Most azonban a pusztulás veszélye fenyegeti.


Drakula nélkül is horrorisztikus események következtek be az 1110-ben épült St. Mary’s templom környékén. Az angliai Whitby városára néző,  199 lépcső megmászásával megközelíthető szent építmény temetője ugyanis megindult lefelé a dombtetőről a közelmúlt heves esőzéseinek a következtében. A több száz éve békésen nyugvók csontjainak egy része ezzel együtt a felszínre került.

Az 56 éves Barry Brown-nak pont a temető alatti sziklánál van a heringfüstölője. „Jó néhány csontdarabot találtam, mikor elkezdett megcsúszni a föld. Csak a jó isten tudja, hány éve voltak már eltemetve, már megpuhultak és megsárgultak a földben.”

„Egy csípőcsontot, két koponyadarabot tudtam azonosítani és volt egy nagyobb csont is, ami úgy festett, mintha egy lábból származna.”

„Elszomorító ilyen dolgokra bukkanni, hiszen, akik eltemették a csontok egykori gazdáit nyilván örökre akarták nyugalomba helyezni őket.”

„Akár az egyik rokonom is lehetett, hiszen a családom már az 1800-as évek eleje óta itt él.”


Hátborzongató belegondolni…

A csontokat már újra eltemették, de lehetetlenség megmondani, hogy kihez tartoztak, mivel az évszázadok során a sírköveket többször is elmozdították a helyükről. „A temető már több mint száz éve zárva van, tehát maximum csontokra bukkanhatunk, ha bármelyik sír tartalma a felszínre kerül. Ha ilyesmi történik, újra elföldeljük a maradványokat.” – mondja David Smith tiszteletes, azt is hozzátéve, hogy már nagyban folynak a munkálatok a víz jobb elvezetésére, a csuszamlás gyanús részek megerősítésére.

A St. Mary’s templomot - egészen pontosan a temetőjét - Bram Stoker tette világhírűvé, ugyanis megjeleníti azt a minden vámpírtörténetek alapjául szolgáló regényében, a Drakulában.

 

Cimkék
 
 
Keresés
 
hirdetés
Ajánlott oldalak