hirdetés
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Titokzatos szárnyak a föld alatt

 

Újabb fejtörő megfejtésén fáradoznak a régészek az Anglia keleti részén lévő Norfolkban egy nemrégiben felfedezett római kori épület maradványainak köszönhetően.


Így néz ki madártávlatból a szárnyas épület

 


Az egykori építmény a becslések szerint 1800 évvel ezelőtt épült és két szárnnyal rendelkezett, melyek egy négyzet alakú helyiségből indultak ki, ami egy központi szobához kapcsolódott. „A rómaiak építkezéséről általánosságban az mondható el, hogy tulajdonképpen néhány meghatározott alapformát használtak.” – mondja William Bowden a Nottinghami Egyetem professzora. A szárnyas elrendezés pedig még véletlenül se tartozik bele ezekbe a gyakran használt alaprajzokba. „Szokatlan, hogy ilyen épületre bukkanunk egy olyan helyen, ahol nincs hozzá hasonló. Nehéz megmondani, hogy mi volt a céljuk ezzel az elrendezéssel.”

A formabontó épület a légi felvételek tanulsága szerint egy nagyobb épületegyütteshez tartozott, melynek egy északabbra fekvő villa valamint legalább két másik építmény is szerves részét képezte.

A szárnyas épület

A két szárny és a négyzet alakú helyiség alapja egy vékony réteg döngölt agyagból és mészkőből készült. Bowden szerint ez annak a jele, hogy az építmény könnyű vázszerkezettel rendelkezett, valószínűleg fagerendák és döngölt fal alkotta, a tető pedig nádból lehetett. A szakemberek mindebből arra a következtetésre jutottak, hogy az építők rövidtávban gondolkodtak.


Az épület alaprajza - a fekete pöttyök egy későbbi építkezéshez

használt oszlopok helyét jelölik

 


Ugyanakkor a központi szoba már erősebb alapot kapott, valószínűleg járólapjai is voltak, melyek ismerve a rómaiakat igencsak masszív, nehéz darabok lehettek.

Miután a szárnyas rész az enyészeté lett, egy erősebb struktúrát húztak fel a helyén, tartóoszlopokkal. A régészek megtalálták az oszlopok helyét, némi festett vakolattal együtt.
Az ásatáson kevés tárgyi lelet került elő, ráadásul ezek egyikéről se mondható el teljes bizonyossággal, hogy kapcsolódnak a szárnyas épülethez. A szakemberek szerint ez is azért van, mert azt nem használták sokáig.

Miért építették?

Vajon milyen funkciót töltött be a különös építmény? Csupán elméletek vannak, bizonyosság nincs. Lehet, hogy csak egyetlen egy ünnepség kedvéért emelték, de az se kizárt, hogy kegyhely vagy templom volt, melyet a rómaiak által épített útról, illetve a közelben lévő Venta Icenorum városából is látni lehetett.


A régészek a későbbi épület tartóoszolpainak a helyén

 


Tulajdonképpen még az se tisztázott, hogy egyáltalán a rómaiak voltak-e az építők. A terület ugyanis az icenusok uralma alatt volt korábban, és véres harcok folytak érte. Akár ennek a brit törzsnek a tagjai is építhették a szóban forgó épületet, mely egyébként az ő építkezési szokásaikkal sincs összhangban.

A szárnyas épületről tehát szinte semmi kézzelfoghatót nem tudni, azon kívül, hogy létezett, és hogy valószínűleg nem fogja könnyen adni a titkait.

 

 
 
Keresés
 
hirdetés
Ajánlott oldalak