Az Oroszlán és a Nap

2009. 07. 28.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A Nap istene a görög mitológiában Hélios vagy Apolló, a római mitológiában Sol. Fiatal emberként ábrázolják, fele körül sugárkoszorú van. Harci szekeret hajt, amelyet négy paripa húz. A kocsihajtó legfőbb tulajdonsága az erő, amellyel a lovakat összetartja, és arra kényszeríti, hogy a járművel a cél felé repítsék. Apollóként is nevezik a Napistent. Apolló a görög mitológiában, Zeusz fő isten gyermeke. A rend, a ragyogó Naphoz tartozik, hiszen ő a központ. Nap nélkül, a Nap fénye nélkül semmi sem növekedhet ezen a világon. Nem lenne természetes meleg, nem lenne természetes fény, és sok minden nem lenne a Nap nélkül. Apolló Zeusz főisten gyermeke volt. Ő kapta az égiektől a költészet, a jóslás, a zene, a tánc, a művészetek, az íjászat tehetségét. Ő lehetett a csordák és a nyájak vigyázója is. Sokszor nevezik őt Phoibosz-nak, azaz ragyogónak, fénylőnek.

A mondák szerint csak tavasztól őszig lehetett az istenek hegyén az Olümposzon, ha közeledett a tél, hattyúk  húzták szekerét vissza arra a földre, ahol örök tavasz van.

A Nap a negyedik planéta. Azért a negyedik, mert akkor még csak a Szaturnuszig ismerték a lassú járású bolygókat. A leglassúbb a Szaturnusz volt, a nagy gonosztevő, az egyik bujdosó, ezért ő volt az első. A második a Jupiter, a nagy jótevő, a nagy szerencse bolygója, a harmadik a Mars, és a negyediknek számolta Regiomontanus a Napot.

Kapcsolódó anyagok:

$$4181$$

$$4172$$

Magyarország első asztrológusa szerint a Nap patronálja a gazdákat, a külső ékességeket, az értelmet, és a tisztaságot. A Nap szereti a sárga szint – mint az Oroszlán szülöttek nagy része is. A Vasárnap a Naphoz rendelt napja a hétnek, ekkor pihenünk – mint ahogy szeretnek lustálkodni az Oroszlán jegyében született emberek is.

Azért mondják Sol-nak deákul, és Napnak magyarul, hogy az ő fényével egyedül világosít meg mindent, ami e földön van. A Nap minden nap először kel fel, a többi csillag követi. A Nap gömbölyű, és tüzes természetű, nyolcszor akkora, mint a Föld. Világot ad a bujdosó csillagoknak, napkeltétől fogva napnyugtáig, ő maga pedig fénylik az egész állatkörben, és 12 égi jelet egy esztendő alatt, azaz 365 nap alatt bejárja, egy-egy jelben múlat 30 napig, és 10 óráig, miképpen a Nap egész estig a Föld fölött vagyon, akképpen fénylik egész éjjel a föld alatt.

Vagyis amíg a Nap az égen van, nem láthatjuk a többi bolygót. Keringési sebessége 365 nap, egy jelben kb. egy hónapig tartózkodik – vagyis múlatja az időt.

A Nap órájában nappal jó tárgyalni a főnökökkel, állami szervekkel, jó pereket indítani, vadászni, mulatni, arannyal, vagy mindenféle sárga színű szerekkel kereskedni. A Nap órájában éjjel nem jó műttetni magunkat, nem jó új ruhát felvenni.

Szent Jakab havában, amikor a Nap az Oroszlán jegyében jár, sokkal nagyobb erővel hat, mint máskor. Ha a Nap órájában Újhold van, akkor az nyáron rekkenő hőséget és aszályt hoz, télen száraz és hideg időt, mely sokáig tart.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top