Krumplis virslis lángos

2010. 05. 12.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Hozzávalók:

25 dkg liszt 25 dkg burgonya 1 kiskanál só 2 evőkanál étolaj 2 dkg élesztő pici cukros tej 5 db virsli olaj a kisütéshez tejföl a megsült lángosra fokhagyma

A krumplit megfőzzük és melegen összetörjük, hagyjuk kihűlni. Az élesztőt cukros tejben felfuttatjuk, az alapanyagokhoz  adjuk és közepes keménységű tésztát dagasztunk, a legvégén adjuk hozzá a 2 evőkanál étolajat, azzal még egy kicsit átdolgozzuk, a tésztát letakarjuk és hagyjuk, amíg megkel. Lisztezett gyúródeszkára borítjuk, még egyszer átgyúrjuk és kinyújtjuk, kocka nagyságúra felvágjuk (kb. ebből az adagból 20-22 virslis lángos jön ki), majd a virslit negyedeljük: egyszer középen kettévágjuk, majd a felet is még hosszában elvágjuk és úgy tesszük rá a tésztára, majd feltekerjük a tésztával.  Olajat forrósítunk  és a lángosokat szép pirosra sütjük. Vigyázzunk, hogy (azért) a közepe is átsüljön! Tálaláskor tejfölt és fokhagymát is tehetünk mellé.

Leves után nagyon finom és laktató!

Jó étvágyat!

Köszönjük szépen Zsebéné Évának, és továbbra is várjuk receptjeiteket a recept@donna.hu e-mail címre! Ha fényképet is mellékeltek a recepthez, a leírásokat hamarabb viszontláthatjátok a Donna oldalán! Külön köszönet az eredeti, saját receptekért.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top