Megfejtik a múmiák titkát!

2011. 07. 18.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Régóta kíváncsiak vagyunk a múmiák titkaira, azonban eddig csak homályos foltokban sikerült információhoz jutni. Néhány antropológus kutató nem kisebb feladatra vállalkozott, mint arra hogy CT vizsgálat bevetésével alaposan tanulmányozzák a múmiákat és így derítenek fényt sorsukra, betegségeikre, haláluk okára. Nézzük, milyen eredményeket értek el eddig!

A chicagoi Field Múzeum antropológusai egyiptomi és perui múmiák titkai után kutakodnak, kiknek sorsát részletesen is meg szeretnék ismerni. Bár már korábban is voltak erre példák és a vizsgálat sem újkeletű, azonban az igen, hogy a kutatók most már egészen apró részletekre is kíváncsiak.

"A projekt keretében szeretnénk komputeres rétegfelvételnek alávetni az összes múmiánkat" - hangsúlyozta James Philips, a múzeum kurátora. Eredmények pedig már bőven vannak: az egyik egyiptomi múmia nő, aki életében hátfájással küszködött, egy másik pedig tinédzser korában hunyt el: a mélybe vetette magát. A legmegdöbbentőbb titkot egy 2300 éves múmia tárta az antropológusok elé, akit a temetés után több száz évvel kicsomagoltak és eltávolították a törzsét. A helyét kitömték, majd újból bepólyázva temették vissza a helyére. A további eredmények elemzése a hetekben még zajlik, de annyit már most tudni lehet: nagyon sok érdekes információ fog még napvilágot látni!



Szerző

donna.hu



Scroll to Top