Menyus, az összművész

2009. 06. 07.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
– Mi az akció vezérfonala?

– Kilépni a szakosodott képzőművész szerepköréből. Nem polihisztorként akarok tündökölni, de nem is csak a grafikus, a szobrász, a festő szerepbe akarom beskatulyázni magam. Ez egy összművészeti kísérlet, amelyet kipróbálok, és a következő egy éves perióduson belül következetesen megvalósítok.

– A tavalyi „Itt a tavasz” című videó-kísérlet mit erősített meg benned?

 

– Művészeti programom létjogosultságát. Nyilvánvalóvá vált számomra: az interaktív kapcsolat a közönséggel működik. Tisztában vagyok vele, hogy provokatív eszközökkel próbálom a figyelmet felkelteni, de célom ezzel nem a radikális ellenállás, sokkal inkább a kor egyik lehetőségének, az internet erejének a kipróbálása, egy szabad véleménynyilvánítás populáris fórumának megtalálása.

 

Menyhárt "Menyus" Tamás Kondor Béla emlékérmes, Ludwig-ösztöndíjas, Barcsay Nagydíjas. 1996-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskola képgrafika, majd az oslo-i Statens Kunstakademi posztgraduális szakán. A nyolcvanas évek elejétől aktív művész számos hazai és külföldi kiállítással; a Teknősbika performance zenekar egyik alapító tagja. A művész korábbi alkotásai közt vannak „kézzelfogható” dolgok, például recycling (feleslegessé vált anyagok újrahasznosítása műalkotásba építve), ready-made, puzzle alapú művek, és egy óriás képregénysorozat, illetve elméleti törekvések, úgymint a megvalósított nyitott műhely, amikor több héten keresztül személyesen is részt vett a kiállításán, és a kirakatban festve hívta fel a figyelmet a galériára, a munkáira, az alkotás örömére.

 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top