„Nekem így volt megírva”

2011. 07. 01.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Azt hiszem, ezúttal eltekinthetünk a riportalany bemutatásától, hiszen Hajas Lászlóról van szó, az ország egyik legismertebb fodrászáról és médiaszereplőjéről. Egy fodrászverseny apropóján ültünk le beszélgetni egy nyüzsgő fodrászszalon viszonylag csendes sarkában. És ha már így esett, szóba kerültek a szakmai élet vidéki bástyái, a hírességek frizurái, a média, és kihagyhatatlan témának bizonyult a Nemzeti Vágta is.

 

Nagyon sokat szerepel a médiában. Nemcsak fodrászként, hanem műsorvezetőként és egyéb szerepekben is gyakran felbukkan. Miért tartja ennyire fontosnak, hogy más arcát is megmutassa?

Nem tartom én ezt igazán fontosnak, inkább így alakult. Persze, jó dolog szerepelni és nagyon sok előnye van. Azt szoktam mondani, hogy az életutunk meg van írva, és nekem valamiért így volt megírva. Lehetőségem volt arra, hogy helyet kapjak a médiában, a közönség pedig valamiért szeret, azt hiszem. Jól érzem magam ebben a szerepben, de az sem zavar, ha nem vagyok jelen a médiában, mert a szakmai életemben elért sikerek abszolút kielégítenek.

Úgy hallottam, nagyon intenzíven készül a Nemzeti Vágtára.

Hát, ez nem teljesen helytálló, mert most még lókeresésben vagyunk. Úgy érzem, tavaly is kellőképpen felkészültem, egyszerűen a lovam nem tudott többet, illetve nem volt versenyhelyzetben. Úgy gondolom, az állatnak is ugyanolyan fontos, mint az embernek, hogy versenyhelyzetben még többet ki tudjon hozni magából, ezért ha meglesz a lovam, az idei felkészülés alatt versenyszituációba is fogjuk hozni.

Milyen esélyeket jósol magának idén?

Én mindig azt mondom, csodálatos megtiszteltetés, hogy ebben részt vehetek, és az a legfontosabb, hogy balesetmentesen ússza meg mindenki, és egy jót szórakozzunk. Vannak köztünk profi lovasok is, például Pintér Tibor és Sasvári Sándor, de a többség nem profi, ezért is van előírva, hogy nem indulhatunk telivérekkel, és ezért tartom azt a legfontosabbnak, hogy mindenki baleset nélkül végigcsinálja. Nem annyira a verseny itt a lényeg.

 

A Vásárhair nevű rendezvény kapcsán beszélgetünk. Mit kell tudni erről az eseményről, és miért fontosak a szakma számára az ilyen jellegű megmozdulások?

Ez nemcsak egy szakmai rendezvény, hanem a testvérvárosok találkozója, és mint ilyen, nagyon komoly esemény Hódmezővásárhely életében. Ennek keretében van egy fodrászverseny, és az a megtiszteltetés ért minket, hogy felkértek, tartsunk egy kis bemutatót, egy show-t. A szakma szempontjából azért fontos, mert én hiszem azt, hogy kellenek ilyen bástyák az ország különböző városaiban. Hála Istennek itt a déli régióban, Szegeden, Békéscsabán vagy Orosházán több ilyen bástya is van, de említhetném még Pécset is. Néha egy-egy emberen múlik, hogy beinduljon a szakmai élet egy-egy városban, és azt látom, hogy amikor az az egy ember vagy csapat abbahagyja az igazán aktív szereplést, akkor bizony az egész városban visszaesik a szakmai élet. Itt, Vásárhelyen Meszlényiné Marika a fő mozgató motor. Ő mindig is nagyon aktív szereplője volt a szakmai életünknek, minden eseményen ott van, és amit ezeken magáévá tesz, azt viszi tovább és adja tovább. Épp ezért remélem, hogy lesz pozitív hozadéka ennek a szakmai rendezvénynek.

Ha már fodrászverseny, adódik a kérdés: mi jellemző a nyári frizuratrendekre?

Hát, ezt nagyon nehéz röviden összefoglalni. A legfontosabb mindig az, hogy az egyéniségnek megfelelő frizurát találjon ki a fodrász.  Ehhez azt kell tudni, hogy három alapvető stílus létezik: a naturális, az elegáns és az extrém. Ezek úgy működnek, mint az alapszínek, amikből sokmillió színt ki lehet keverni. Ezekhez az alapvető stílusokhoz viszonyulva változik folyamatosan a divat. Ahhoz, hogy végigsöpörjön egy nagyobb divathullám a világon, vagy akár csak a mi országunkon, rendszerint az kell, hogy valamelyik sztár elkezdjen hordani egy bizonyos frizurát. Ez így volt, amikor megjelent David Beckham kakastaréjos frizurája, de lehet említeni a Charlie angyalait, ami szintén komoly divathullámot generált, ugyanez a helyzet Marilyn Monroe frizurájával is, de még számos példát lehetne hozni. Egy-egy divathullámhoz mindig lehet kapcsolni egy sztárt. Magyarországon két híres médiaszereplő is levágatta a hosszú haját a közelmúltban. Liptai Claudiára és Ördög Nórira gondolok, és ez hatással volt a frizuradivatra is, sokan választanak rövid fazont.

És mi a helyzet az átlagos magyar nőkkel? Mennyire figyelnek a hajukra, mennyire követik a trendeket?

Én azt hiszem, mindenki a pénztárcájának megfelelően tud választani hajápoló termékeket, és ma már minden szegmensnek lehetősége van minőségi termékeket vásárolni. Lehetőségeihez mérten mindenki választhat a szupermarketekben, vagy a fodrászatokban jobb minőségű, magasabb kategóriába tartozó termékek közül. Alapvetően úgy látom, hogy egyre jobban odafigyelnek a frizurájukra.

Fotók: RTL Klub/Sajtóklub



Szerző

donna.hu



Scroll to Top