Placebo

2009. 07. 12.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A placebo egy olyan orvosi készítmény vagy művelet, melynek hatására a beteg állapota javul, pedig valami teljesen hatástalan dolgot alkalmaznak. Hogy mitől gyógyul? A kezelésbe vetett hittől.

Nem régiben néhány kutató arról számolt be, hogy depressziós betegeken végzett kísérleteik alapján kijelenthető: a placebo tényleg hatásos lehet. Kilenc héten keresztül végezték a vizsgálatokat, a betegek felének antidepresszánst adtak, a másik felének egy hatóanyag nélküli tablettát. Megdöbbentő, de az ő állapotuk is javulni kezdett, bár a vizsgálatok kiderítették, hogy egészen más módon. Kiderült ugyanis, hogy várakozásaikkal ellentétben a placebo hatása nyomon követhető a szervezetben, fokozott agyi aktivitás formájában. Korábban úgy gondolták, hogy ez pusztán pszichológiai folyamat. Tehát a kísérletet vezető orvos szerint mind a placebo, mind az antidepresszánsok használata segíthet a depresszió kezelésében.

Ám nem csak „álgyógyszerekkel” lehet placebo hatást elérni. Az orvosok szerint ilyen hatású a hit, vagyis, hogy a páciens őszintén hisz a gyógyulásban, a kezelés sikerében. Ezért is szokták mondani, hogy a betegnek is akarnia kell a felépülést.

A fent említett vizsgálat utolsó hetében elárulták a pácienseknek, hogy hatástalan szert szedtek, ekkor a hatás drámai volt: a javulás abba maradt, sőt sokan korábbi tüneteiket is produkálták. Az orvosok szerint ez is azt bizonyítja, hogy mennyire sok múlik a hiten. Ez és a remény jelentős javulást eredményezhet a beteg állapotában.

Egy másik vizsgálatban orvosok sikeresen eltűntettek egy szemölcsöt, pedig csupán ártalmatlan festéket kentek rá, azt ígérve, hogy a probléma megszűnik, mire a festék lekopik. El is tűnt.

Bizonyos vélemények szerint a placebo azért hatásos, mert a betegség, sérülés a természetes módján gyógyul. Persze ez nem magyarázat mindenre, mivel azok akik nem kapnak semmilyen kezelést nem gyógyulnak olyan ütemben, mint azok, akik placebot kapnak.

Egy másik elmélet szerint pusztán a kezelés ténye, az odafigyelés, a törődés az, ami reménnyel telíti el a beteget, ez olyan folyamatokat indít el a szervezetben, melyek segítik a gyógyulást. Sokan ezzel az elmélettel magyarázzák, hogy néha a kuruzslóknak is lehet szerencséjük, sőt sok megkérdőjelezhető alternatív módszer hatása is valószínűleg placebo.

Persze akad sok szkeptikus orvosi berkekben is. Néhányan úgy vélik, hogy a rossz mérési eredményeknek köszönhetően lehetséges, hogy a placebo csodás hatásáról cikkek születhetnek.

A placebo használata némi etikai dilemmát is felvet. Megtéveszthető-e a páciens ha ezzel használunk neki? Természetesen egyesek szerint igen, mivel a placebo hatását bizonyítottnak vélik, míg mások szerint ez nem helyes. Egy másik kérdés: adhatunk-e olyan gyógyszert, melyről tudjuk, hogy nem csillapítja a fájdalmat, nem segít a depresszión?



Szerző

donna.hu



Scroll to Top