Plasztika-történelem

2009. 03. 16.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Kebelnövelés 1890-től napjainkig Különlegesnek, sőt bizarrnak tűnik az a néhány módszer, ahogyan elődeink próbálták növelni dekoltázs méretüket. Meglepő, hogy már 1890-ben Dr. Robert Gersuny osztrák orvos kísérletezett a mellek méretének növelésével. Az ő nevéhez fűződik a paraffin injekciózás technikája, ami ugyan valóban megnövelte a cicik méretét, azonban iszonyatos mellékhatásai voltak. Különféle fertőzések, betokosodó, megkeményedett mellek és tumorszerű csomók keletkeztek a beavatkozások után. Ennek ellenére ez a módszer mégis meglepően sokáig, 1920-ig használatos volt.

Később, 1940-60 között jött divatba a szilikon injekció. Rendkívül népszerű volt a japán prostik körében, akik ily módon akarták növelni kebelméretüket az amerikai katonák elvárásaihoz. Hamarosan Amerikában is elterjedt, azonban az olcsó, ám nem ritkán kétes tisztaságú alapanyagokat sokszor sarlatán adta be a hölgyeknek, gyakran minden orvosi végzettség nélkül. A szövődmények horribilisek voltak – a krónikus gyulladások, duzzanatok és fertőzések mellett nem egyszer radikális mell eltávolítást is kellett végezni a vándorló szilikon miatt. Emellett pedig még egyéb szervkárosodásokat is kimutattak.

1950-1960 között a szilikon után Amerikában jóformán valamennyi alkalmasnak tűnő szintetikus anyaggal kísérleteztek a szakemberek. Polivinil, nejlon, poliuretán, de még teflon – az akkori csodaműanyag is – feszítette a hölgyek kebleit. Ezek kezdetben nem is okoztak gondot – ám akadt olyan is, amely már egy év alatt összezsugorodott és megkeményedett. Eltávolításuk nem volt egyszerű, gyakran belenőttek a mellszövetekbe – ilyenkor természetesen nem is lehetett tőlük megszabadulni. Máskor pedig kivételük után a mell teljesen eltorzult. Időközben az is kiderült, hogy a polivinil rákkeltő hatású. Ám az orvosok nem adták fel – sok nő nagy örömére –, és tovább kísérleteztek, hogy megtalálják az implantációhoz szükséges legmegfelelőbb anyagot és módot.  Hihetetlen anyagokból készítettek még implantátumokat – üveg, elefántcsont-golyó, gyapjú, de még szarvasmarha-porc is akadt köztük.

Majd eljutottunk napjainkig, amikor már a mellek megnagyobbítása nem jár szövődménnyel. Az implantátumok minden formában teszteltek, semmilyen kóros következménnyel nem kell számolni. Sőt. Gyerekvállalás előtt is lehet alkalmazni – lehet szoptatni utána a babát, nem fenyegeti a nőket az a veszély, hogy bármilyen más szervüket károsítaná az implantáció. Köszönet és hála a kutatóorvosok kitartó munkájának!

És most lássunk egy másik hírt, amely arról tanúskodik, hogy a mellműtétek – és egyéb plasztikai beavatkozások – mennyire népszerűvé váltak:

Szex-szimbólumok – akiknek a plasztika segített csúcsra kerülni, vagy éppen ottmaradni: A Playboy Magazin felmérést készített a XX. század szex szimbólumairól. Így – bár nem szándékosan – lebuktatta a szex-csillagokat: ugyanis kiderült, hogy az első száz helyen álló bombázó között az egyetlen közös vonás, hogy mindegyikük feküdt már plasztikai sebészasztalon. A listavezető Marlin Monroe, második Jane Mansfield, a harmadik helyen pedig Raquel Welch foglal helyet. Az első tízbe tartozik még Brigitte Bardot, Cindy Crawford, Sophia Loren, Elizabeth Taylor, Pamela Anderson, Bo Derek és Jean Harlow. Madonna a 34. helyet kapta. Így legalább nem élünk abban a tévhitben, hogy ők kizárólag természetes szépségük és tehetségük által váltak híressé. Azért Isten jósága mellett nekik is elkelt egy kis sebészi segítség….

Döbbenetes hírrel szolgált az MTI a következő cikkében. Gyanútlan hölgyek, akik mellferlvarrásra jelentkeztek – tudtukon kívül –, részesei lettek az angol hadügy kutatásainak: Mellplasztika és honvédelem Különös kapcsolatba került a biológiai hadviselés és a plasztikai sebészet Angliában. Napvilágra került, hogy a nagy-britanniai Salisbury-kórház esztétikai sebészetének páciensei tudtukon kívül támogatták a biológiai hadviseléssel kapcsolatos katonai kutatásokat: mégpedig azzal, hogy felvarratták mellüket. A The Guardian című brit napilap beszámolója szerint ugyanis a mellplasztika közben eltávolított bőrdarabokat a kórház évi 17 ezer fontos (azaz nagyjából 7 millió forintos) áron eladta "tesztek elvégzésére", kísérletezésre a brit Védelmi Kutató Intézetnek. A londoni Védelmi Minisztérium utóbb azzal mentegetőzött, hogy a teszteket "kizárólag védelmi célból végezték.

És végezetül lássunk egy igazán megdöbbentő hírt: Pénisz-átültetés MTI, Panoráma 98.november Megbánta, hogy nővé operáltatta magát és most férfiasságának "helyrepofozását" kéri az orvosoktól egy olasz transzszexuális. A római La Sapienza Tudományegyetem  plasztikai sebészeti tanszéke ezért az egészségügyi minisztérium engedélyét kérte a világ első hímvessző-átültetéséhez. Csak az ivarmirigyek (herék és petefészek) transzplantációját tiltják az olasz törvények. A hímvessző átültetésnél azonban felmerülnek olyan különleges szempontok is, mint a szokásjog és a szemérem, ezért kérte Rossi Bindi egészségügyi miniszter engedélyét az egyetemi klinika. - Az intézet készen áll a pénisz-transzplantációra. Ilyen műveletre egyébként már három igénylő is akad - közölte Nicolo Scuderi tanszékvezető professzor. A transzplantáció ugyan nem eredményezné azt, hogy a műtéten átesett személy gyermeket tud majd nemzeni a donor szervével, de legalább lehetővé tenné a normális nemi életet. A tervezett műtétnél egy halottból távolítanák el az átültetendő szervet, de a professzor szerint elméletben még a "kölcsönös szervcsere" lehetősége sem zárható ki két, nemük megváltoztatását elhatározó személy között. Ilyesmivel azért tényleg nem találkozunk minden nap!

Kapcsolódó anyagok:

$$2885$$

$$2871$$

$$2870$$

$$2817$$

$$2886$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top