Szervezzünk nyaralást!

2008. 06. 27.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Azon szerencsések, akik idén nyáron úgy döntenek, hogy néhány napot, hetet otthonuktól távol szeretnének eltölteni, de nincsenek bevett szokásaik, hamar szembesülnek a problémával. Egy nyaralás megszervezése ugyanis nem kis meló, pláne azért is, mert az anyagiak igen jelentős akadályokat állítanak a delikvensek elé – hacsak nem dúskálnak a lében. Éppen ezért sokan választanak költséghatékony megoldásokat, miután kikalkulálták mennyit is szánnak rá, egy utazási irodába betérve érdeklődnek, hogy ennyiért merre is lehet utazni.

De másért is érdemes az egész szervezést ráhagyni egy irodára, hiszen csak bemegyünk, elmondjuk, mit szeretnénk és ott pillanatok alatt kiszámolják mennyibe is fog ez nekünk kerülni. Elintézik az utazást, foglalnak szállást és egyéb felvilágosítással is szolgálni tudnak a helyszínről, legalábbis jobbik esetben. Ennek a megoldásnak is van több verziója, hiszen befizethetünk olyan útra, ahol programokat szerveznek, városnézésre visznek minket, azoknak lehet ezt ajánlani, akik rendszerezetten szeretnének minden „kötelezően megtekintendő” helyi nevezetességet megcsodálni, tutira mennek, semmi se maradhat ki. Akik nem szeretik a kötöttségeket és szeretik egyénileg felfedezni az „ismeretlent” vagy nem is terveznek ilyet, mert végig pihenni akarnak, azoknak persze nem érdemes ilyen utat választani. De ez a verzió sok esetben olcsóbb, mintha egyénileg intézkednénk a vakációt illetően.

Ha nem bízunk az utazási irodákban ennyire – ami nem elítélendő az elmúlt évek tapasztalatai alapján –, akkor megtehetjük, hogy csak szállást foglaltatunk velük, és az utazást megoldjuk egyénileg. Ez akkor is nagyon praktikus például, ha nem olyan távoli országba tartunk, és akár kocsival nekivághatunk az útnak.

Azoknak, aki maximálisan megbíznak önmagukban és úgy gondolják, hogy semmi lényegeset nem fognak kifelejteni, természetesen nincsen szükségük utazási irodákra. Ők egyénileg gondoskodnak mindenről, lefoglalják a szobákat, intézik az utazást, oda-vissza. Hátulütője lehet a dolognak, ha teljesen ismeretlen helyre szervezzük utunkat, hogy mondjuk a repülőről leszállva kiderül, hogy sok-sok kilométerre vagyunk a szállodától és nincsen arra közvetlen járat, a taxis pedig alaposan le fog minket, turistákat, „húzni” pénzzel. Persze ez akkor is előfordulhat, ha az iroda szervezi, ebben az esetben ők azt fogják mondani, hogy félre lettek tájékoztatva. Ezek a bakik azért kiküszöbölhetők, ha alaposan, körültekintően járunk el.

Ám bármilyen bosszúságunk is akad a szervezéssel, bár állítólag akadtak már olyan emberek, akiknek minden összejött egyből, remélhetőleg teljes mértékben feledteti majd velünk a pihenéssel, szórakozással eltöltött idő.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top