Pápá mérgek!
Karácsony, újév, farsang. Eszem-iszom, dínomdánom. Ám ez a közel két hónapot felölelő mulatozás a végéhez ért. Vele együtt a tél is, és az ajtónkon kopogtat a tavasz és a megújulás. Tradicionálisan ekkor veszi kezdetét a negyven napos böjt is. Manapság azonban már nem sokan tartják be az önmegtartóztatás eme szigorú szabályokat követő, húsvétig tartó étkezési előírásait.
Az egekben a vérnyomásod? Teázz!
Egy csésze tea. Tíz perc szünet. Megnyugvás. Érezzük, hogy az ital szürcsölgetése testünknek és lelkünknek egyaránt jót tesz. A fizikai hatásokról jó néhány tanulmányt is írtak már, a legutóbb éppen arról, miként hat a magas vérnyomásra: csökkenti.
Tavaszi tréning
Még itt vagyunk a tél közepén, ami már túl sokáig tart a számunkra. Van egy trükk, amivel könnyebben áthidalhatjuk a hideg évszak utolsó heteit.
Te is érzelmi evő vagy?
Vitán felül áll, hogy az étkezés az egyik legalapvetőbb örömforrás. Még az utcán, papírzacskóból elmajszolt pogácsa is elmondhatatlan gasztronómiai élményt tud okozni, ha a megfelelő pillanatban vesszük magukhoz.
Légy energikus egész nap!
Te is egyike vagy azoknak, akikről reggel mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy frissek és üdék? Szeretnél ezen változtatni, hogy már rögtön a nap első percétől jó érezd magad?
Az ötödik alapíz. Veszélyes-E?
Az élelmiszerekben fellelhető E-számokra hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint az emberiség elsőszámú ellenségeire, és különösen így van ez, ha a nátrium-glutamátról van szó.
Fogyj pénzért!
Ez nem mese habbal, hanem egy brit kezdeményezés. A Weight Wins a programba csatlakozóknak pénzt ígér minden egyes leadott kiló után.
Így szokj le a nassolásról
Sokan küzdenek azzal, hogy képtelenek leállni a nassolással. A Dél-Kaliforniai Egyetem pszichológusa most egyszerű, ám nagyszerű leszokási módszerrel állt elő.
|