hirdetés
 
 
 
 
 
 
 
 
 
5 ok, hogy lekattanj a hálózatról Jó dolog rákapcsolódni az információs sztrádára, kedvenc zenénket hallgatni sétálás közben, megnézni este egy izgalmas filmet. Azonban, mint oly sok mindennek, a multimédiás technológiának is megvannak a maga hátulütői…
Tornáztasd meg az agyad!
Nem kellemes, de a legtöbben egyszer csak azt vesszük észre, hogy a figyelmünk könnyedén vándorútra indul, hogy átcsúszunk jelentős dolgok felett, hogy már nem tudjuk olyan könnyedén fejben tartani a jelszavakat, vagy, hogy mit is kellene venni a boltban.
Szeretnéd látni az unokáidat?
Szemeink felett is szállnak az évek, és sajnos nyomot hagynak rajtuk. Azonban sokkal kevesebbet, ha odafigyelünk az egészségükre.
Ezt ne edd edzés után!
Az edzés utáni evés sokkal kritikusabb, mint a többi étkezés, így nagyon nem mindegy, hogy mit veszel magadhoz ilyenkor.
5 érv a fogselyem mellett
A legtöbben azzal az indokkal nem használnak fogselymet, hogy nincs idejük ilyesmivel bíbelődni, illetve vérzik tőle az ínyük.
Lapos has, felülések nélkül
Az Grammy- és Oscar-gálákon felvonuló dívák egyértelművé tették, hogy az idei tavasz-nyár nagy slágere a hasvillantás lesz.
Grapefruit, a kesernyés csodaszer
A grapefruit egész évben értékes táplálék, hiszen nyáron kellemesen kesernyés íze hűsít, télen viszont kiemelkedő C-vitamintartalma segíti szervezetünket, hogy felvegye a harcot a kórokozókkal szemben.
Variációk 200kcal-ra
A testsúly megőrzése illetve a karcsúsodás több tényező összjátékának az eredménye, melyek közül az egyik mondhatni építőkő az elfogyasztott kalóriák kordában tartása. Azonban nem mindegy, hogy mi teszi ki az energiamennyiséget.
Masszírozd meg az idegsejtjeimet!
A tudósok addig simogatták az egereket, míg rá nem bukkantak azokra az idegsejtekre, melyek kellemes érzéssel válaszolnak az érintés eme gyengéd formájára – adja tudtul a Nature-ben publikált felfedezés lényegét a LiveScience.com
Segítség! Hullik a hajam! (x)
Fejtetői hajritkulás: hormonális vagy emésztőrendszeri ok?
 
 
Keresés
 
hirdetés
Ajánlott oldalak