Sminkiskola 17. – A lágyság sminkje

2008. 12. 11.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Míg a kontúros sminknél olyan „valódi” színekkel emeljük ki az arcvonásokat, mint a vörös és a fekete, lágy hatást halvány pasztellszínekkel érhetünk el. A vibrálóan vörös rúzs helyett válasszunk inkább piros szájfényt, a fekete vagy semleges barna szemhéjpúdert cseréljük burgundi-barna árnyalatúra, a rózsás pirosítót pedig meleg barackszínűvel helyettesítsük. Ha jól dolgozunk, a végeredmény varázslatos lesz: a jól megválasztott színek túlzások nélkül emelik ki az arcvonásokat. A lágy smink elkészítéséhez szükségünk lesz folyékony alapozóra, korrektorra, meleg tónusú barackszínű, krém állagú pirosítóra, burgundi-barna, szintén krémes állagú szemhéjfestékre, szemhéjecsetre a felvitelhez, szempilla-göndörítőre, fekete szempillaspirálra, aranybarna szemöldökceruzára, áttetsző arcpúderre és áttetsző, piros szájfényre.

Először az arc középső részére vigyük fel az alapozót és kifelé haladva egyenletesen oszlassuk el. Tegyünk egy kevés korrektort a szemek alá és ahová még szükséges. A krém állagú, barackszínű pirosítót vigyük fel az orcákra, a halántékra és az állra. Következő lépésként barna árnyékkal keretezzük szemünket: szemhéjecsettel vigyük fel a burgundi-barna árnyalatú szemhéjfestéket. A legjobb hatást úgy érhetjük el, ha a teljes szemhéjat és a ráncot is kifestjük, majd ezután kifelé haladva elhalványítjuk a festéket.

A smink tartósabbá tételének érdekében szivaccsal vékonyan púderezzük be arcunkat, majd következhet a szemöldök megformálása. Fésüljük felfelé a szálakat, a hézagokat pedig töltsük ki aranybarna – vagy a szemöldökünk színéhez leginkább illő színű – szemöldökceruzával. Szempilláinkat göndörítsük be, majd fessük ki őket fekete spirállal alul és felül egyaránt. Utolsó simításként színezzük be ajkainkat áttetsző, piros szájfénnyel. Legközelebb a klasszikus smink elkészítéséről olvashattok.

Kapcsolódó anyagok:

$$1787$$

$$1835$$

$$1849$$

$$1866$$

$$1978$$

$$1982$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top