Aprócska vérszívók

2009. 06. 03.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A Magyar Kullancsszövetség szerint az Európai Unió területén 15%-kal emelkedett azoknak a területeknek a száma, ahol kullancsok „lesnek” áldozataikra, sajnos a mihez képest hiányzott – de valószínűleg tavalyhoz képest. A lényeg az, hogy a globális felmelegedés nagyon is kedvez a kis vérszívóknak, már nem csak erdőkön-mezőkön találkozhatunk velük, hanem a városok parkjaiban is, így érdemes komolyan venni a problémát.

A legbiztosabb védekezés a kullancsok terjesztette betegségekkel szemben, ha beoltatjuk magunkat, persze nem minden ellen létezik védőoltás. A kullancsok fajtától függően két-három gazdatestből táplálkoznak életük során – a trópusokon élnek olyan fajok is, melyek csak egyből – ez jelentősen befolyásolja az általuk terjesztett betegségeket is. A kifejlett állatok főleg emlősökből táplálkoznak, lárváik pedig legfőképpen madarakból és hüllőkből szívnak vért.

Az emberre jutott apróság a ruhán, vagy a bőrön addig mászik észrevétlenül, amíg megfelelő helyet nem talál a lakomához. Ez a megfelelő hely sokszor a hajban, a hajlatokban, illetve a fül mögött található. Ekkor szájszervével apró sebet ejt a bőrön, rögzíti magát és elkezd vért szívni. A rögzült, táplálkozós időszak akár napokig is eltarthat, majd mikor teleszívta magát elhagyja a gazdatestet és rejtekhely után néz.

A kullancscsípés a legtöbb rovarcsípéstől eltérően teljesen fájdalommentes. A legtöbb esetben azért a vérszívás előtt, vagy annak kezdeti szakaszában felfedezik az alattomost, és eltávolítják. A kullancsok többsége nem hordoz emberre veszélyes kórokozókat, ha mégis, akkor sem biztos, hogy a kórokozók a táplálkozás kezdetén a sebbe jutnak. Azért fő az óvatosság, ugyanis a kullancsok által terjesztett Lyme-kór és vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás nagyon is veszélyes.

A Lyme-kór sok esetben tünetmentesen gyógyul, olykor azonban igen súlyossá válik. Láz nagyon ritkán jelentkezik, ám a csípés helyén megjelenik egy kokárdaszerű folt, ami széli részén lassan terjed. Tünete még az ízületeknél jelentkező erős égető érzés, a feltűnő fáradékonyság, görcsök és étvágycsökkenés, fejfájás, ingerültség. A betegség gyógyítható antibiotikumokkal, mivel bakteriális fertőzésről van szó. Védőoltás csak a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás ellen létezik.

A kullancs eltávolításánál nem szabad krémet kenni rá, mert így arra késztetjük  a gonosz vérszívót, hogy visszaöklendezze váladékait az emberi testbe, így már biztosan bejuttatva az esetleges kórokozókat. Inkább speciális csipesszel kell megfogni a kis parazitát, a bőrhöz minél közelebb, és folyamatos húzással eltávolítani. Arra is vigyázni kell, hogy a potrohát ne nyomkodjuk, mert akkor szintén bejuttatja váladékát.

Védekezni lehet kullancscsípés ellen például zárt öltözködéssel, főleg, ha erdőben kirándulunk, érdemes még sapkát is viselni. Téves elképzelés, hogy a kullancs a fák lombjai közül veti magát áldozataira, sokkal inkább a fűben várakozik, majd felmászva a megfelelő gazdatestre, azon vérszívásra alkalmas helyet keresve. Érdemes kullancsriasztó krémeket alkalmazni, mivel az apró ízeltlábúak nagyon érzékenyek a szagokra. Némely étel szagát, mint a fokhagyma, és gyógyszert, illetve vitaminkészítményt, mint például a Polybé-t, állítólag nem kedvelik a kullancsok.  Rendszeres szedésükről kérdezzük meg a háziorvosunkat. Ha tudjuk, kerüljük a nagyon bozótos helyeket, ha van kertünk, akkor rendszeresen nyírjuk a füvet!

A szabadban eltöltött nap után vizsgáljuk át magunkat alaposan, még a ruhát is, ugyanis a lustább kullancsok ott lapulva várhatják az áldozat felbukkanását.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top