Valamit érzek legbelül, egy érzést, ami repít át a világ körül. Megmagyarázhatatlan, de mégis szép édes-keserű díszeivel megtűzte az ég. Vajon mi lehet ez? Ki kopog? Csak a pici szívem mondja, azt hogy dob, dob. Neked mondja, suttogja, vidáman mosolyogja. Oly felemelő ez az érzés! Azt hittem engem soha nem kap el a gépszíj, mert kemény vagyok és akaratos most előtted, megtorpanok. Ne mond, azt hogy álom volt! Álmodni veled olyan jó! Nevet a szívem, sír a szív, minden pillanatban csak érted él. Mert ha velem vagy én boldog vagyok, s átrepülném a hetedhét országot. Ha nem vagy velem fájdalom és magány áraszt el, akkor a szívem nélküled tovább nem ver. Mert ez az érzés elveszi az eszemet, s izzó villára tűzdeli a szívemet, égeti, s égeti, megperzsel engemet, s ahányszor hiányzol, annyiszor megsebez. Hát kérlek, ne törd össze zakatoló szívemet! Légy hozzám könyörületes és szeress engemet! Mert én nagyon, nagyon szeretlek TÉGED!