Húsos-gombás pirog

2009. 08. 08.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Hozzávalók (25 darabhoz): 40 dkg liszt, ½ kocka élesztő, 2 dl langyos tej, 1 kiskanál cukor, ½ kiskanál só, 10 dkg puha vaj. Töltelékhez: 20 dkg csiperke gomba ( jó a konzerves is), 1 fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, 30 dkg darált vagy apróra vágott hús ( A boltokban kapható konzerv darált hús is jó a töltelékhez), 1 kis pohár tejföl, pici bors.

 

A liszt közepébe mélyedést készítünk, belemorzsoljuk az élesztőt, elkeverjük 4 evőkanál tejjel meg a cukorral, és letakarva 15 percig kelesztjük. Ezután összegyúrjuk a sóval, 7 evőkanál tejjel és a vajjal. A tésztát kb. 30 percig kelesztjük. A szokásos módon is elkészíthetjük a pirog tésztáját, azaz az élesztőt langyos tejben felfuttatjuk, majd ezután adjuk hozzá a liszthez, melyben a vajat már előzőleg elmorzsoltuk, és a többi hozzávaló is belekerült.

A töltelék elkészítése: A hagymát megpirítjuk, hozzáadjuk a gombát és a húst. Sózzuk, borsozzuk, egy kicsit hűlni hagyjuk, majd belekeverjük a tejfölt. A megkelt tésztát kinyújtjuk, és kerek lapokat szaggatunk belőle. Ehhez használhatunk egy nagyobb pogácsa szaggatót vagy akár egy nagyobb átmérőjű poharat is. A tölteléket a kerek formák egyik felébe töltjük, majd a kör alakú lap egyik felét ráhajtjuk a töltelékes részre, és a szélét villával megnyomkodjuk. A tetejét megkenjük tojássárgájával, majd előmelegített sütőbe helyezzük, és kisütjük a pirogokat.

Jó étvágyat!

Köszönjük szépen Földvári Gertrúdnak, és továbbra is várjuk receptjeiteket a recept@donna.hu e-mailcímre! Ha fényképet is mellékeltek a recepthez, a leírásokat hamarabb viszontláthatjátok a Donna oldalán! Külön köszönet az eredeti, saját receptekért.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top