hirdetés
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Druidák és a szex - Mit tanulhatunk tőlük? 18+

Az őskelta papok (druidák) hozzájárulása a szex és a szabad szerelem gyakorlásához nem kellőképpen elismert a köztudatban, annak ellenére, hogy igen bővérű rituáléik voltak, és ezeket a Káma Szútrát megszégyenítő nyíltsággal kezelték. Ehhez kötődnek az alábbiakban leírtak is.


A druidáknak év két időszaka különösen fontos volt: az egyik október 31-től november 2-ig tartott (ezt Samhuinn-nak nevezték), a másik pedig május elsejére esett (ezt pedig Beltane elnevezéssel illették). Az október 31-ével kezdődő időszak három napig tartott, és ilyenkor az összes, egyébként szigorú szabályt meglazították, így kézenfekvő módon gyakorlatilag gátlástalan szexuális tevékenységek folytak. Május elsején pedig ők még nem a munkát ünnepelték, hanem a termékenységet. Éjszaka máglyákat gyújtottak, vad zene szólt mindenhol, melyet hasonló mértékű italozás és mulatozás kísért. Egyértelmű, hogy ezen tevékenységek mellett nem lehetett ellenállni a szexuális vágyaknak sem, így - nagyon bölcsen - erre kísérletet sem tettek. Az ünnepek rövidsége nem adott alkalmat a hosszadalmas és "megfontolt" szexuális együttlétekre, az italnak és a parti-hangulatnak köszönhetően az együttlétek időtartama fordítottan arányos volt a partnerek számával.

Az utókorra maradt igen kevés írásos emlék és figurális ábrázolás alapján két „kedvelt” pozícióról rántjuk le a leplet, némi magyarázattal:

"Ahogy a szarvas csinálja"

Az elnevezés igazából a "kutyapóz" azon verzióját takarja, amelynek során a felek nem térdelnek, hanem állnak. A nő előrehajolt, megkapaszkodott valami biztosnak látszó tárgyban / berendezésben, szélesebb terpeszállásban. A férfi - hogy tartsa az iramot - nem foglalkozott a vetkőzéssel, mindössze a ruházat azon részét távolította el, amely a szerszámot gátolta volna a teljesítésben. A férfi szintén terpeszben állt - amely az elfogyasztott ital mennyiségét figyelembe véve (hogy tartsa az egyensúlyt) az aktus során igen hasznosnak bizonyult -, és így hatolt be partnerébe. A további örömokozás érdekében a férfi is előrehajolt, és kezeivel simogatta partnere melleit vagy okozott további izgalmakat a csikló tájékán. Maga az aktus nagyjából 10 - 12 percig tartott ily módon, bár az idő = pénz mondás akkoriban még nem dívott, a pogány ünnepi hagyomány által előirányzott aktusszámot muszáj volt a gyors menetekkel tartani. A fenti leírásból egyértelműen kitűnik, hogy ez egy izgalmas és hatékony pozitúra, amely helyhiány esetén kitűnően alkalmazható (liftben, vécéfülkében stb.) - persze ne fogja magát vissza senki, aki úgy érzi, hogy - őseinkhez hasonlóan - inkább a szabadban gyakorolná az aktus ezen módját.

"Áldozat az oltárnál":

Ez a póz az akkori álláspontok szerint igen sértő volt, ez valószínűleg egyrészt a természeténél fogva, másrészt pedig a neve miatt volt így. Fiziológiai szempontból megvizsgálva viszont igen hatékony volt; nagyon izgató hatással bír a csikló és a G-pont területén. A nő az aktus során a hátán fekszik, valami szilárd alapokkal bíró, a célra alkalmas tárgyon, a férfi pedig előtte áll - a nő a lábait a mellei tájékáig felhúzza, hogy a férfi a térde alatt, a combja alsó részénél fogva megtarthassa. A behatolás intenzitása segíthető még azzal is, ha a nő a fenekét egy kicsit megemeli. A "lökésekhez" ajánlatos egy lassú és ritmikus tempót felvenni. A pozitúra további előnye még az is, hogy a férfi számára izgató lehet partnere intim régióinak látványa, a nő számára pedig azért, mert testközelből láthatja partnere munkálkodásait.A leginkább ajánlatos helyszínnek az ágy, illetve a megfelelő magasságú asztalok bizonyultak, valamint gyakorlati tapasztalatok alátámasztják azt is, hogy bizonyos autók motorháztetői is biztosítják mind a kényelmes hátonfekvést, mind pedig az ideális behatolási szöget. A fentiekből láthatjuk, hogy a druidák nagyon érzéki nép voltak, és a szexualitás terén nem szenvedtek gátlásokban. A fenti pozíciók kipróbálása pedig (amennyiben még nem került volna erre sor) egészen biztosan javítja a szexuális életünk minőségét (mind a saját magunkét, mind pedig partnerünkét).

Cimkék
 
 
Keresés
 
hirdetés
Játékok
Még több játék »
Mondd meg!
Hány árucikkből áll a Müller kínálata?
Szerintem
A helyes megfejtők között egy 25.000,- Ft értékű vásárlási utalványt sorolunk ki. A sorsolás időpontja 2012. február 13. A nyertest e-mailben értesítjük.